befektetési alapok Megatrend befektetési alap Megatrendek

Technológiák, befektetések és stratégiák a jövőből

by totalreturn 2019. december 13.

Teltház és nagy érdeklődés várta 2019. november 15-én az Aegon Alapkezelő által szervezett Megatrend rendezvény 6 szakmai előadóját, akik 20-20 perces előadásban mutathatták be víziójukat a jövő technológiáiról és az ezekhez kötődő befektetési stratégiáikról.

A rendezvényt Loncsák András és Veresegyházi Gábor nyitotta meg, hasznos információkat és néhány kulisszatitkot is megosztva a közönséggel. Megtudhattuk többek között, hogy:

  • az Aegon Alapkezelő a globális indexeken már korlátozott hozamszerzési lehetőségeket lát,
  • a jövő technológiáiba fektető Megatrend egy olyan flexibilis befektetési alap, amibe a rövidebb és hosszabb trendek elérése is belefér,
  • a korábbi rendezvényen bemutatott, Oroszország specifikus Aegon Russia Alap már több mint 30 százalékot emelkedett a szakmai ajánlás óta.

„Valóban hiszünk a tematikus rendezvényekben és alapokban” – zárta szavait Veresegyházi Gábor, aki kiemelte, hogy a Megatrend alap – első ilyen kezdeményezésként – jelenleg úttörő szerepet játszik a hazai piacon.

Megatrendek 3 csoportja

 

Az Aegon Megatrend Alap előnyei

 

Elsőként Pálfi György, az alap portfólió-menedzsere osztotta meg az érdeklődőkkel az új tematikus alappal kapcsolatos észrevételeit:

  • A Megatrend alap egyik legnagyobb előnye, hogy kevésbé számít az időzítés, mint a hagyományos alapoknál. Ez pedig rugalmas beszállási pontot jelent a magán- és intézményi befektetők számára.
  • Több globális trendet követ egyszerre az alap, ami magas diverzifikációt jelent, ráadásul kiváló ugrálási lehetőséget a ciklusok között. Ez lehet a titka a jövőben a magas hozamoknak.
  • Az alap olyan globális trendeket követ, melyek már bizonyítottak (pénzt termelnek, működőképesek, engedélyezettek) de még a „hype” szakasz előtt állnak.

 

Kannabisz, mint befektetés

 

Kardos Zsolt előadásában az egyik legellentmondásosabb, ám egyúttal legérdekesebb trendről, a kannabisz orvosi célú felhasználásáról és az abban rejlő befektetési lehetőségekről beszélt:

  • A kannabisz sokak szemében az illegális drogfogyasztáshoz kapcsolódik, azonban a háttérben komoly kutatómunka áll és több évezredes tapasztalat, hiszen a kannabiszt már az ősi kínai orvoslás és az aztékok is használták.
  • Szakmai szempontból kétféle hatóanyaggal rendelkezik a kannabisz: a THC-vel, amitől „betép” az ember és a CBD-vel, amit a tudomány használhat fel a jövőben gyógyításra és fájdalomcsillapításra.
  • A kutatások politikai nyomás miatt, a Nixon effektus kapcsán szűntek meg a hetvenes évek elején. A tudás tehát nem újkeletű, csak ismét elkezdte használni a tudomány.
  • A CBD hatóanyag előnye a most használt ópiummal szemben, hogy nem lehet rászokni és nincsennek egészségügyi mellékhatásai (ópiumtól naponta 134 ember hal meg csak az USA-ban)
  • A CBD-t nemcsak gyógyszerekben, hanem kávéban, szappanban, olajban és egyéb termékekben is sikeresen lehet alkalmazni a terápia során.
  • Befektetési célpontként kiváló a kannabisz: már bizonyított, ráadásul a hype előtt álló kannabisz piac 10 éven belül akár 1000 milliárd dollárra is duzzadhat, mintegy ötszörös EV/árbevétel szorzó mellett.

Kannabisz legalizációja földgömbön ábrázolva

Kapcsolódó írásunk:

Kannabisz, mint befektetés

 

Kiberbiztonság, mint kihívás

 

A szünet előtti utolsó előadó Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő volt, aki számtalan frappáns és tanulságos példával mutatta be a témát:

  • Több mint egy évtizede emelkedik exponenciálisan a személyes adatok mennyisége, ez napjainkban 163 Zettabyte (ZB) méretű.
  • Extrém nagy adatthalmazzal dolgoznak a cégek, ami az előnyök mellett összetett folyamatokat és jelentős kockázatot is jelent. Legrosszabb esetben akár el is veszítheti a kontrollt a felhasználó az adathalmaz felett, ami végzetes következményekkel járhat egy gazdálkodó szervezetnél.
  • A dolgozók, de még a felső vezetők egy része még mindig felelőtlen a munkája során: egyszerű jelszavakat (1111, 1234) használnak vagy fontos biztonsági előírásokat szegnek meg. Rajtuk keresztül könnyen beszivároghat egy hacker akár a legjobban védett rendszerekbe is.
  • A bűnözők által használt technológia töretlenül fejlődik, mára a felhasználók hangja vagy más azonosításra használt személyes tulajdonsága is lemásolható. 
  • Szerencsére a kibervédelem is rohamosan fejlődik. Létezik például már olyan adatvédelmi megoldás, ahol az adatbázis szagot áraszt magából feltörés esetén.

Főbb kiberbiztonsági kihívások 2019-ben

 

Kapcsolódó írásunk:

Jelentős hozampotenciált ígér a kiberbűnözés elleni harc

 

A játékiparban rejlő lehetőségek

 

Szigetvári Dániel a szünet után a gamerek világába kalauzolta el a konferencia résztvevőit, bemutatva a felhőalapú megoldásokban rejlő lehetőségeket és a potenciális befektetői célpontokat.

  • A videójátékokat gyártó cégek bevétele 10 év alatt megduplázódott és ez mára 100 milliárd dollárra rúg világszerte. Elemzői várakozások szerint ráadásul folytatódhat a jövőben is ez a piaci trend.
  • Megközelítőleg 2 milliárd ember játszik a mobilján keresztül ingyenes játékokkal, vagyis van kit célozni a szolgáltatóknak a prémium megoldásokkal.
  • Az átalakulás nyertesei a megfelelő adatbázisokat és széleskörű IT szolgáltatásokat biztosítani képes cégek lehetnek. Az Arcada (Apple), A Stadia (Google), az xCloud (Microsoft), vagy az Amazon Game Tech, mely AWS szolgáltatás az egyik legnagyobb háttér IT-t szolgáltatja. 
  • Az egyszeri vásárlások helyett az ingyenes, prémium szolgáltatásokkal bővíthető játékok kerülhetnek a fókuszba.
  • A felhőszolgáltatások és az 5G térnyerésének köszönhetően egy átlagos okostelefonnal, laptoppal és asztali PC-vel, sőt akár egy kedvezőbb áru játékkonzollal kiegészített okostévével is könnyen elérhetőek lesznek a szolgáltatások a felhőből.
  •  Tovább erősödhet a felhasználók elkötelezettsége a közösségi (többszereplős) játékok felé.

A játékipar győztes, vesztes, kérdéses szektorai csoportosítva

 

Kapcsolódó írásaink:

Játékok a felhőből: az 5G és a videójátékok hatása az életünkre

Lehetőségek a lengyel videójáték-szektorban

 

Energiamegoldások a jövőből

 

„Mindenkinek lehet saját energiastratégiája” – kezdte előadását ifj. Chickán Attila, energetikaiszakértő. Szakmai összefoglalójából többek között kiderült:

  • Energetikai forradalom tanúi lehetünk, ami sok döntést kíván a gazdálkodó szervezetektől, ám ha valaki ügyes, komoly előnyhöz juthat.
  • A technológia fejlettsége mára lehetővé teszi, hogy kisebb méretekben (minierőművek) is lehessen gondolkodni. Annyira igaz ez, hogy egyre több nagy projekt esetén is kiserőmű-hálózatokban képzelik el a jövőt a szakemberek.
  • A tévhitekkel ellentétben a megújuló energia már évek óta kimutathatóan gazdaságosabb, mint a többi alternatíva. (A kezdeti beruházási igény itt kétségkívül magas.)
  •  Nincs mindenhol használható, univerzális stratégia, azt minden esetben az adott régió egyéni tulajdonságainak figyelembevételével érdemes kialakítani. A portfólió diverzifikációja viszont mindenhol fontos, és létkérdés a biztonságos, hatékony üzemeltetéshez.
  • A magyar sajátosságokat figyelembe véve egy nap- és szélenergia kombináció látszik hatékonynak az itthoni cégeknek, amit gázerőmű egészít ki a kedvezőtlen időjárási körülmények vagy nem várt kihívások esetére.

Magyarorszag energiastratégiája 2010-2030 között grafikusan ábrázolva

Kapcsolódó írásaink:

Cseppfolyósított pénz – magas hozamot ígér az LNG technológia

Víz- és hulladékgazdálkodás, mint befektetői célpont

Így lesz hozampotenciál az energiahatékonyságból

 

Élre tör a millenniumi generáció

 

Naffa Helena előadása zárta a Megatrend rendezvényt, aki felhívta a figyelmet a 2000 után született “millenáris” generáció befolyásának növekedésére.

Millennial megatrend növekedése 2017-2019

 

  • Kiemelte, hogy éppen 2019-ben fordult meg a generációk képviselőinek aránya, vagyis már a millenáris generáció tagjai vannak világszerte a legtöbben.
  • A 2000 után születettek egy digitális, virtuális közösségben szocializálódott generáció, különleges értékrenddel, új típusú költési szokásokkal és elképzelésekkel. Ez pedig a termékek vagy szolgáltatások teljeskörű átalakulásához vezethet, mintegy 1300 milliárd dolláros célpiacot jelentve a gyártóknak.
  • Digitális eszközök, élmények, közösségi elképzelések – ezekre költ leginkább a millenáris generáció, amelynek képviselői nem preferálják a vagyonfelhalmozást vagy a tárgyak, kézzel fogható értékek gyűjtését.
  • Gyors digitalizáció várható a prémium és privátbanki szegmensekben is, hiszen a „baby boomerektől” várhatóan 70.000 milliárd dollár vagyont örökölhetnek a millenáris generáció tagjai a jövőben.
  • Ennek a generációnak természetes, hogy ingyenes, közösségi alkalmazásokért cserébe az adataival „fizet” – ez lehet a jövő gazdasági modellje a szolgáltatóknál. Az adat lesz tehát a legnagyobb vállalati érték.

9 iparág, amire hatással van a millenal korosztály igényei által generált változásoknak

Kapcsolódó írásaink

Urbanizáció, mint befektetési lehetőség

Így profitálhat mások luxusából

1300 milliárd dollár vásárlóerőt jelent az USA-ban a milleniumi generáció

 

Kérdések és válaszok a Megatrendekről

A Megatrend rendezvény végén több kérdés is elhangzott, amire érdekes és tanulságos választ adtak az előadók.

„Van Magyarországon kutatási területe a kannabisznek?”

Kardos Zsolt: A jelenlegi szabályozás és álláspont nem támogatja a kannabisz felhasználásának legalizálását hazánkban. CBD alapú gyógyszert azonban írhatnak fel már napjainkban is a hazai orvosok, amennyiben indokolt. A szektor felfedezése még az USA-ban is nagyon új és megosztott. Ennek ellenére Debrecenben van kutatás kannabisz témakörben, de az egyelőre nem számottevő.

 „Mennyire képes egy hardcore gamer figyelmét felkelteni a felhőalapú játék?”

Szigetvári Dániel: Egyre jobban! A hamarosan üzletekbe kerülő Stadia (Google) konzol például 150 dollár beszerzési árral, havi 10 dolláros előfizetéssel lesz elérhető. Technikai értelemben pedig minden igényt kielégít majd: 30 MBit/s sebességű internetkapcsolattal is 60 FPS-t (60 képkocka/mp) képes produkálni, 4K minőségben. Ráadásul a fenti összegért akár többezer játékhoz is hozzáférhetünk.

 „Texasban a közelmúltban 9 dollárról 14000 dollárra ugrott fel az alternatív energia kilowattonkénti ára néhány napig. Kell-e hazánkban ilyen extra kilengésekre számítani és ha igen, akkor hogyan lehet ellenük védekezni?”

ifj. Chikán Attila: A fenti jelenséget ártüskének nevezi a szakirodalom és jóllehet, ritkán fordul elő, sajnos a piac sajátossága. Erre – ha nem is ilyen extrém mértékben – hazánkban is volt már példa. Az ártüskék ellen megfelelő energiaportfólióval (nap, szél, gáz) és fedezeti ügyletekkel lehet és kell is védekezni.

 „Paks II-nek van létjogosultsága pusztán szakmai alapon?”

ifj. Chikán Attila: Ez attól függ, mit nevezünk szakmai alapnak. Ha pusztán a környezetvédelmet, akkor arra az a válasz, hogy nukleáris energia nélkül is biztosítható elvileg hazánk energiaellátása. Ha viszont a szakmai alap az energia 100 százalékos biztosítása, akkor van létjogosultsága a nukleáris erőműveknek is.

Hosszútávon azonban az is kiváló megoldás lehet, ha Közép-Kelet Európa országai összehangolják nukleáris energiastratégiájukat és egy földrajzi szempontból optimális atomerőmű több országnak biztosítja az akadozásmentes ellátást – függetlenül attól, hogy a projekt Magyarországon vagy egy szomszédos országban valósul meg.

 

Még 7+1 figyelemre méltó megatrend

Az előadásokon elhangzott megatrendeken kívül a Totalreturn.hu blogon már számos további témát is érintettünk, ami nagy hatást gyakorolhat majd a társadalmi fejlődésre és kiváló befektetési potenciált jelenthet a magán- és intézményi befektetők számára.

További Megatrendekről szóló írásaink:

  1. A Future Mobility finanszírozása duplán megtérülhet a befektetőknek
  2. Így profitálhat befektetőként az okosautók elterjedéséből
  3. Befektetés, ahol minden fél busás profitra számíthat
  4. 2020 után is kiváló hozamokat ígérnek a diszruptív technológiák
  5. IoT: egy technológia, amivel valóra válhat a science fiction világa
  6. Extra hozamokat hozhat a szélsőséges időjárás
  7. Biotechnológiai befektetés: lejárt lemez vagy szunnyadó vulkán?

 

+1 tipp

Végül, de nem utolsósorban érintőlegesen foglalkoztunk az ESG (Environmental, Social, Governance) befektetési szemlélettel, amiről a téma aktualitása miatt még biztos lesz szó a Totalreturn.hu virtuális hasábjain.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.