deviza dollár forint infláció

Forint, dollár, rubel, reál – fordulat jöhet a devizapiacon?

by totalreturn 2021. április 1.

Sokasodnak a szakmai érvek az infláció jövőbeli emelkedése mellett. Egyre több pénzügyi portál, szakértő és elemző tekint az évtized egyik legnagyobb kockázataként az inflációra.

  • Jó hír, hogy extrém magas vagy hiperinflációra utaló jelek nincsenek, ráadásul a szakemberek egy viszonylag jól kiszámítható árszínvonal emelkedést prognosztizálnak.
  • Rossz hír viszont, hogy az infláció hosszú évekre velünk maradhat, sok tekintetben felidézve a 70-es évek pesszimista gazdasági hangulatát.

Inflációról szóló korábbi cikkeinkben már volt szó a FED álláspontjáról, a nemesfémekről, a részvényekről és a kötvénypiacról is. Ebben az összefoglalónkban a devizapiacban rejlő jövőbeli lehetőségekről foglalkozunk, aminek kiaknázása segítséget nyújthat a befektetőknek az infláció elleni küzdelemben.

 

Devizapiaci helyzet 2021-ben

Már 2020-ban is számos jelét láttuk annak, hogy a ránk váró évtizedben nem a dolláré lesz a főszerep, ugyanakkor 2021 számos változást hozott

  • A fejlett piaci részvények (USA dominanciával) – leszámítva a Covid-19 okozta pánikot – már jó évtizede szárnyalnak és rendkívüli módon túlárazottak. A tapasztalt magánbefektetők és az intézményi befektetők már most is keresik az alternatív lehetőségeket, ami az USA-ból való  tőkekivonáshoz vezethet a közeljövőben. Ha ez megtörténik, akkor a dollár a legtöbb devizával szemben gyengülhet.
  • A FED rekord alacsonyra vágta a kamatokat, ezért eltűnt az amerikai kötvények korábbi kamatelőnye, különösen a rövidebb lejáratokon
  • A monetáris lazítás (QE) több mint 12 éve dübörög a tengerentúlon, szinte korlátlanul öntve a pénzt a piacra, kvázi „helikopterpénzként”.
  • 2020 óta már a feltörekvő piacokra is jellemző a mennyiségi lazítás (QE), aminek köszönhetően több jegybanki kamat a mélyben van már ezekben a régiókban is. Van honnan javulni. Ennek egyik hatásaként sokat gyengültek egyes feltörekvő devizák is (brazil reál), és sok helyen már kamatemelésre kényszerültek a feltörekvő jegybankok.
  • Rekordszintű az amerikai államadósság, melynek mértéke és kockázati szintje a II. Világháború közeli időket idézi.
  • A legfontosabb tényező mind közül mégis az egyes régiók növekedési különbsége lett. Bár 2021-re a legtöbb befektető erősen visszapattanó globális növekedést várt, ami jellemzően gyenge dollárhoz vezet, mégis az átoltottság lett az egyik legfontosabb kereskedési szignál az első negyedévben, ami újra Amerikára irányította a figyelmet és erősítette a dollárt. 

 

A feltörekvő devizáké lehet a jövő

Kevés az esély arra, hogy a fenti gazdasági folyamatokban bármiféle fordulat következzen be, ezért eljöhet a fordulópont, ahol a befektetők tömegesen kezdik el keresni az eddig lemaradó eszközöket. Ezek nagy része pedig feltörekvő piaci devizában vannak.

  1. Kelet-Európa eurózónán kívüli országaiban, mint például Magyarország. Bár a forint egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött korábbi reményeket (ami nagyrészt a vírus harmadik hullámának köszönhető, hiszen ez nem volt benne a korábbi forgatókönyvekben). A régiós devizákban és a hazai fizetőeszközben lehet potenciál, de némiként romlott a potenciál.
  2. Szelektív, árupiaci kitettséggel rendelkező, jó fundamentumú, vagy éppen lemaradó, olcsó devizákat is érdemes figyelemmel kísérni: Brazília, ahol az elmúlt évtizedekben hullámzó teljesítmény mutató Reál találhat ismét magára vagy például az orosz Rubel.

 

Érvek a feltörekvő piacok mellett

Bár a dollár gyengülése nem következett be 2021 első negyedévében, és a globális környezet is kevésbé támogató a feltörekvő piacokra nézve – a volatilis, emelkedő amerikai hozamkörnyezet és az erős zöldhasú érzékenyen érintette a feltörekvő piacokat, korai lenne még feladni, de az időzítés kiemelt jelentőségű. A feltörekvő piaci kamatemelések javítják a devizák vonzerejét, ezen túl azonban az amerikai reálkamatok, a FED monetáris politikája és a feltörekvő országok átoltottsága játszhatja a kulcsszerepet. 

 

Meddig húzza még a dollár?

Az amerikai dollár és vele az egész amerikai piac is túlárazott. A legtöbb klasszikus mutató és indikátor már rég pirosban van. Ennek ellenére még mindig van rá esély, hogy egy rövidebb ideig folytatódjon az amerikai eszközök árfolyamának emelkedése.

A fordulópont akkor jöhet el, amikor:

  • kifullad a monetáris/fiskális lazítás relatív gazdasági eredménye, megszűnik az amerikai növekedési többlet,
  • a világ átoltottsága eléri a megfelelő szintet, magasabbra kapcsolva a globális növekedést.

 

Devizapiaci hozam, felelősségteljesen

Számos lehetőség áll a rendelkezésére, ha részesülni szeretne a devizapiac lehetőségeiből. Egy magas kockázatú, spekulatív devizapiaci portfólió kialakítása azonban a legtöbb magánbefektetőnek nem javasolt.

Válasszon inkább egy olyan befektetési alapot, amely jól diverzifikált, profi szakemberek által aktívan, abszolút szemléletben kezelt és így három előnyt érhet el egyszerre befektetőként:

  1. részesülhet a feltörekvő piaci devizák erősödéséből
  2. sikeresen veheti fel a harcot az infláció ellen
  3.  egy jövőbeli válság esetén az árfolyamcsökkenésből is profitálhat

Jó példa erre az Aegon Panoráma Származtatott Befektetési Alap, amelyet az Aegon Alapkezelőnél akár online, díjmentesen is megvásárolhat.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.