dezinfláció élelmiszer árak infláció

Magyar infláció: az egyik szemünk sír, a másik nevet

by Total Return 2023. december 13.

Béri Zsófia, VIG Alapkezelő

Novemberben ismét pozitív meglepetés érte a magyar gazdasági szereplőket: az év/év alapú inflációs ráta ugyanis a 8%-os piaci várakozásoknál jobban, 7,9%-ra csökkent. A megelőző hónaphoz viszonyított fogyasztóiár változás viszont éppen ellenkezőleg, kissé csalódást okozó lett, hiszen a várt -0,1%-os csökkenés helyett nem változtak az árak októberhez képest.

Az élelmiszer infláció például havi viszonylatban nőtt, az előző év azonos időszakához képest azonban folytatódott a növekedési ütem lassulása. (Habár éves viszonylatban már csak 7,1%-os az áremelkedés az élelmiszereknél, a Covid előtti időszakhoz képest még mindig több, mint 60%-kal fizetünk többet a boltban.)

Jó hír azonban, hogy az üzemanyagok ára már szeptember óta folyamatosan csökken, ami jelentős – pozitív – hatással van a hazai árdinamikára is. Kínálati problémák miatt a kormány 2022 decemberében kénytelen volt eltörölni az üzemanyagra vonatkozó ársapkát, így a tavalyi alacsonyabb bázis a jelenlegi hónappal kikerül a számításokból – ez ugyancsak segíteni fogja a hazai dezinflációt.

forrás: VIG Am

Januártól viszont jön a fekete leves: az üzemanyagok jövedéki adója ugyanis 41 forinttal nő és ennek következtében az infláció is emelkedhet a termékcsoportban. A szolgáltatások ára havi viszonylatban ismét gyorsul, év/év alapon azonban már látszanak a lassulás jelei. Egyik szemünk tehát nevet, hiszen az idei tetőpontról nagyot csökkent az áremelkedési ütem, év végére elértük az egyszámjegyű inflációt; másik szemünk pedig sír, mert ismét drágább lesz a karácsony Magyarországon.

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.