befektetés feltörekvő országokba befektetési alapok kötvényalapok

Feltörekvő piacokra fókuszáló dolláralap az Aegon Alapkezelő kínálatában

by totalreturn 2020. július 3.

Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy az Aegon Alapkezelő dollár alapon is elérhetővé teszi népszerű tematikus alapját az Aegon Megatrendet. Akkori összefoglalónkban öt nyomós érvet is felsoroltunk azzal kapcsolatban, miért érdemes 2020-ban dolláralapban gondolkodnia.

Ezeket azérveket támasztja alá, hogy újabb dolláralappal bővül az Aegon Alapkezelő portfóliója, így a befektetők már a feltörekvő piacok kötvényeit is elérhetik majd az amerikai devizában.

 

3 érv a Feltörekvő Európa Kötvény Alap mellett

  1. Állampapírokba és állami vállalatok kötvényeibe fektet, amelyek többségére állami garanciát vállal a kibocsátó.
  2. Széles körben diverzifikált kötvényalap, FÁK fókusszal.
  3. Többféle devizában is elérhető (már dollárban is).

 

Miből profitál egy feltörekvő kötvényalap?

Kelet-Európa gazdasága az elmúlt években jelentős szerkezeti átalakításokon ment keresztül. Legfontosabb változásként a vezető politikusok és gazdasági szakemberek hozzáállása említhető, akik a posztszocialista modellből igyekeznek átállni a globális szemléletű, valódi piacgazdasági modellekre.

Azokban az országokban, ahol ezt a gyakorlatban is képesek megvalósítani, jelentős gazdasági növekedés és profit vár a befektetőkre. Íme néhány konkrét lehetőség:

  • Makrogazdasági sztorik: Olyan országokban nyújt profitszerzési lehetőséget, ahol a vezetés valóban elkötelezett a gazdasági reformok iránt, de még a folyamat elején járnak, viszont jó eséllyel sikerrel veszik a kihívást.
  • Félreárazások: A piaci szereplők olykor kiszámíthatatlanok. és méltánytalanul lebecsülnek egy intézkedést vagy gazdasági reformot. Ilyenkor a kötvények bőven valós értékük alá eshetnek a piacon, ami egy szemfüles befektetőnek magas profitot hozhat.
  • Egyedi piaci lehetőségek: Jó példa erre Szerbia korábbi kötvényvisszahívási programja, aminek köszönhetően a közelmúltban  az Aegon Feltörekvő Európa Alap befektetői is extraprofithoz juthattak.

 

Ízelítő a Feltörekvő Európa Kötvény Alap portfóliójából

A régió sajátosságait tekintve a befektetési alap elsősorban az energia- és nyersanyagiparban érdekelt gazdálkodó szervezetek által kibocsátott kötvényekre fókuszál, viszont néhány egzotikus csemege is megtalálható a portfólióban. Íme néhány konkrét célpiac:

  • Ukrajna: Szomszédunk 2014 óta élvez kiemelt figyelmet világszerte, hiszen jelentős gazdaságpolitikai szerkezetváltás következett be az országban. A földrajzi szempontból kiemelkedő helyen elterülő országnak egyre jobbak a gazdasági kilátásai.
  • Azerbajdzsán: A Kaszpi-tenger melletti kaukázusi ország jelentős olaj- és földgáztartalékkal rendelkezik, ráadásul egyre inkább elkötelezett amellett, hogy gazdasága ne egypólusú legyen. Ezért magas potenciált látnak benne a szakértők.
  • Kazahsztán: A Kínával és Oroszországgal is határos volt szocialista ország elsősorban az olajkitermelésben, a kőolajfeldolgozóiparban és az előállított termékek exportjában érdekelt, amire földrajzi elhelyezkedése végett rendkívül jó esélye van szárazföldön és a Kaszpi-tengeren keresztül is.
  • Ghána: A közép-afrikai ország olaj-, arany- és kakaó készleteivel kiemelkedik szomszédai közül. Az Atlanti-óceán ellett fekvő közvetlen kikötője pedig kiváló lehetőséget jelent az exporthoz.
  • Elefántcsontpart: Földünk legnagyobb kakaó exportőre és az afrikai régió első számú kávétermelő országa Elefántcsontpart szintén saját kikötővel rendelkezik Közép-Afrikában.

 

Feltörekvő piaci befektetés dollárban

A Feltörekvő Európa Kötvény Alapot még az eddigieknél is vonzóbbá teszi, hogy dollár alapon is elérhetővé válik a magán- és intézményi befektetők számára:

  1. Alacsonyabb kockázat: Egyrészt a portfólióban található kötvények nagy része dollárban denominált, vagyis a jövőben jelentősen csökken az alap devizakockázata.
  2. Költséghatékonyság: Másrészt a nem létező devizakockázatokat fedezni sem kell, ami javítja a költséghatékonyságot.

Ha felkeltettük az érdeklődését a feltörekvő piacok iránt, de még mindig hezitál, akkor ajánljuk figyelmébe korábbi összehasonlító elemzésünket a fejlett- és feltörekvő piacokról.

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.