befektetési alapok Megatrend befektetési alap

Ezért érdemes beszállnia az Aegon Megatrend USD alapjába

by totalreturn 2020. június 26.

Alig fél évvel a teltházas Megatrend rendezvény után ismét nagy dobásra szánta el magát az Aegon Alapkezelő befektetési csapata. Hazánk egyik legérdekesebb, a jövő technológiáiba fektető tematikus alapja ugyanis már dollárban is elérhető  a magán- és intézményi befektetők számára.

Az Aegon Megatrend befektetési alap így már három devizanemben is az érdeklődők rendelkezésére áll:  forintban, euróban és dollárban.

 

A döntés háttere

A portfóliómenedzser és az Alapkezelő munkatársai a döntéssel az elmúlt időszak globális gazdasági eseményeire kívánnak reagálni, amire a 2020 tavaszán kirobbant koronavírus-pandémia még inkább ráerősített. A világszerte érezhető hatalmi harcokra a világ legnagyobb országai között, az öreg kontinens kihívásaira, a Megatrend alap kitettségét érintő kockázatok jövőbeli minimalizálására, valamint az érezhető ügyféligényekre.

E négy kihívás megoldása pedig a dolláralap irányába mutat.

 

5 érv a Megatrend USD alap mellett

  1. Diverzifikációs lehetőség: Egy dolláralap rendkívül jó diverzifikációs lehetőséget biztosíthat a portfólió számára, legyen szó magán- vagy intézményi befektetőkről.
  2. Devizakockázat csökkentése: A jövő technológiáira fókuszáló Aegon Megatrend alap kitettségének jelentős része dollár alapú, vagyis a vásárolt eszközök 70-75 százaléka dollárban kibocsátott. Ha a befektetők dollárban vásárolhatják meg az alapot, azzal jelentősen csökkenthető az alap devizakockázata.
  3. Dollár, mint menekülődeviza: Az USA vezető hatalom, a dollár pedig még mindig klasszikus menekülődevizának számít – akkor is, ha egyre erősödik az USA-Kína tengelyen kibontakozó kereskedelmi háború.
  4. Európai Uniós kihívások: Az EU jól láthatóan egy szisztematikus válság felé halad, ami az euróra és a forintra is negatívan hat, a dollárnak viszont ez előnyére válhat. Amíg az EU nem talál rá saját identitására, addig ez valószínűleg így is marad.
  5. Átláthatóbb teljesítmény: A Megatrend Alap referenciaindexe (MSCI AC World Daily Total Return Net USD Index) is dollárban denominált, ezért az alap teljesítménye dollár alapon még a korábbinál is jobban összehasonlítható lesz a benchmarkkal.

 

Ebbe fektet a Megatrend USD alap

A Megatrend USD Alapok Alapjaként teszi lehetővé a befektetőknek, hogy részesüljenek a világ leginnovatívabb vállalatainak teljesítményéből. Többek között az alábbi szellemi műhelyek technológiai kutatásaiból.

  • CD Projekt: Varsói székhelyű, a gamer szegmensben érdekelt videójáték-gyártó cég, ami a világhírű „The Witcher” fantasy sorozat videójáték változatának fejlesztéséért felelős.
  • QIWI: Több mint 20 millió felhasználóval rendelkező orosz IT vállalat, ami online fizetési rendszerével egyre szélesebb elérést biztosít Oroszországban.
  • Zoom: Az online meetingekre, virtuális edukációkra és egyéb ötletes megoldásokra fókuszáló kaliforniai vállalatot senkinek sem kell bemutatni a koronavírus-pandémia óta, hiszen a válság egyik legnagyobb nyertese lett 2020 tavaszán és egy csapásra világhírre tett szert.
  • Momo: Kína vezető mobilapplikációs szórakoztató platformja, ami sokkal több egy közösségi hálónál. A chat- és közösségépítés funkciókon túl ugyanis olyan lehetőségeket nyújt a felhasználóknak, mint az online társasjátékok kipróbálása, társkeresés, virtuális vásárlás és fizetés, vagy akár csoportos karaoke indítása.
  • Vertex: A világ egyik leginnovatívabb biotechnológiai kutató vállalata, ami számos ígéretes gyógyszer tesztelését végzi napjainkban is.

A fenti példákon túl még rengeteg ígéretes szektor teljesítményéből részesülhet az Aegon Megatrend alapon keresztül, legyen szó okosautókról, kiberbiztonságról, vízgazdálkodásról, robotizációról vagy az ezüst- és millenniumi generáció számára kínált legújabb fejlesztésekről.

Az Aegon Megatrend USD befektetési alapját akár adómentesen, kedvező díjszabással is megvásárolhatja. Nyisson Online Értékpapír Számlát az Aegon Alapkezelőnél!

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.