orosz-ukrán háború

Aggodalom a piacokon – mit tehet ilyenkor a befektető?

by totalreturn 2022. március 4.

Immár egy hete kell együtt élnünk az ukrajnai háborúval és annak következményeivel, melynek hatásai máris lecsapódtak a tőkepiacokon is. Sajnos a hazai megtakarítók, befektetők is érezhetik ennek a negatív következményeit. Magyar szempontból a forintárfolyam zuhanását, az OTP mélyrepülését, a Sberbank végelszámolását és az állampapírhozamok emelkedését lehet elsősorban kiemelni. A legnagyobb kérdés most az, meddig tart a konfliktus.

 

 

Menekülnek a befektetők a kockázatos eszközökből

 

Ukrajna lerohanásával szinte egyidőben azonnal elindult az ilyenkor természetes folyamat: a a befektetők elkezdtek megszabadulni a kockázatosnak tartott eszközökből és a biztos menedéket keresik. Ez egyrészt komoly szelektálást indított el az egyes eszközosztályok között, a részvényekből a biztonságosnak tekintett nyersanyagok és állampapírok felé, illetve a devizapiacon a sérülékeny feltörekvő piaci fizetőeszközök felől az olyan hagyományos menedékek felé, mint a japán jen, a svájci frank vagy a dollár.

Az eszközök közti szelektálás mellett az egyes régiók esetében is elindult a széttartás. Ez pedig magyar szempontból kifejezetten rossz hír, hiszen nem csak kockázatosnak számító feltörekvő piac vagyunk, hanem földrajzilag is közel vagyunk a háborús területekhez.

 

 

Sokat esett az OTP, mélyrepülésben a forint

 

Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, a legnagyobb esést a közvetlen orosz vagy ukrán kitettséggel rendelkező cégek és befektetések szenvedték el.

A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított orosz invázió és az annak következtében bejelentett nyugati gazdasági szankciók már rövidtávon is komoly hatással vannak a régiós részvény- és kötvénypiacokra. Az orosz bankok jelentős részének lekapcsolása a nemzetközi SWIFT rendszerről, az orosz repülőgépek kitiltása az uniós és egyéb államok légteréből, a gazdasági kapcsolatok megszüntetése, vagy felfüggesztése az orosz nagyvállalatokkal, valamint egyes orosz állampolgárok vagyonának befagyasztása várhatóan súlyos károkat okoz a helyi gazdaságnak.

Az oroszok válaszlépéseikben többek között megtiltották a külföldi befektetőknek, hogy vételi vagy eladási megbízásokat indítsanak orosz tőzsdén kereskedett értékpapírokra, mely döntés sajnos a magyar befektetőket is érinti.

A Moszkvai Értéktőzsde további értesítésig minden piacán felfüggesztette a kereskedést. A befektetők helyi részvénypiacokhoz történő piaci hozzáférése ellehetetlenült, ezáltal értékpapírok értékesítése vagy visszaváltása nem végezhető.

A hazai részvények közül is elsősorban az erős orosz és ukrán kitettséggel rendelkező papíroktól igyekeztek szabadulnak a befektetők. Az OTP árfolyama egyetlen hét leforgása alatt harmadával esett vissza, ami a leánybankok mellett annak is köszönhető, hogy a mostanihoz hasonló krízishelyzetekben hagyományosan a pénzügyi szektor az egyik nagy vesztes a piacon, illetve az Oroszország elleni pénzügyi szankciók is leginkább ezt az iparágat érintik közvetlenül. 

Kiemelkedő volt az elmúlt napokban a magyar eszközök közül a forint jelentős értékvesztése, a hazai deviza több mint 5 százalékot zuhant az elmúlt egy hétben, mióta a háború kitört. Ezzel azonban nem volt egyedül, a régióban hasonló mértékben gyengült a lengyel zloty és a cseh korona is. A háború által közvetlenül érintett orosz rubel 50 százalékos beszakadása a dollárral szemben pedig még ezt is felülmúlta.

A feltörekvő piacon most egyértelműen a kelet-közép-európai devizák a legnagyobb vesztesek. Ennek oka részben az, hogy az orosz tőkekorlátozások miatt a nyugati befektetők nem tudnak kiszállni a rubelből a jelentős veszteség ellenére sem, így az egyébként is a legsérülékenyebbnek tartott régión próbálják „behozni” a veszteséget, a földrajzi közelség pedig csak erősíti ezt.

 

 

Meddig tart ez az egész? Miben érdemes gondolkozni ilyenkor?

 

Ahogy a háborúnak, úgy a piaci feszültségnek sem látni egyelőre a végét. Akkor számíthatunk bármilyen enyhülésre, ha sikerül lezárni a konfliktust, illetve látszik már a végkimenetel. A fegyverletétel a további esetleges gazdasági szankciók miatt lehet, hogy csak átmeneti fellélegzést hozna, de amíg ez nem történik meg, addig nyomás alatt maradhatnak a magyar eszközök is. 

A menekülési útvonalat most elsősorban az előbb említett eszközök jelentik, mint nyersanyagok (pl:arany, olaj, gabona), vagy a menedékdevizák. A földrajzi távolság miatt felülteljesítők lehetnek az amerikai részvénypiacok is, Európához és a feltörekvő piacokhoz képest. A teljes átpozícionálás és az esetlegesen elszenvedett veszteségek realizálása azonban nem biztos, hogy minden esetben jó megoldás most, hiszen amilyen gyors volt a zuhanás, olyan gyors lehet az esetleges visszapattanás is a háború elmúltával. Ezt láthattuk a korona vírus megjelenésekor is, amikor a rövid időn belüli nagy esést, gyors felpattanás követte. A helyes időzítést viszont nagyon nehéz eltalálni és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen korrekciók az első pár napban a legnagyobb mértékűek.  Ha például valaki a mostani helyzetben a jelenlegi rekord árfolyamokon euróba vagy dollárba menekíti minden pénzét, az hirtelen akár jelentős veszteséggel is számolhat, amennyiben a helyzet normalizálódik és a feltörekvő devizák visszaerősödnek. Ezekben a helyzetekben mutatja meg igazi értékét a diverzifikáció fontossága. Ezért érdemes megtakarításai, befektetési porfóliónkat gondosan összeállítani. Érdemes megosztani akár földrajzi kitettség, (feltörekvő piacok, fejlett piacok, hazai papírok) akár eszközök (életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, befektetési alapok, állampapírok, egyedi részvények) és devizák (HUF, EUR, USD, stb.) tekintetében is.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.