egyéb érdekesség

A gyors vagyonszerzés titkai és buktatói

by totalreturn 2018. június 5.

„A vagyon mindig magában hordozza a tönkremenés csíráját” – állítja Malcolm Gladwell, kanadai író, újságíró és szociológus. Az érvelés napjainkban igazabbnak bizonyul, mint valaha, hiszen a tőkepiaci folyamatok egyre gyorsabbá és komplexebbé, az üzleti verseny pedig egyre kiélezettebbé válik.

A gyors és könnyű vagyonszerzés mindig is csábította az embereket, és ez ma sincsen másképpen. Mindnyájan jobb életkörülményekre, több élményre vágyunk. Mai bejegyzésünkben az életből vett példákon keresztül mutatjuk be a gyors vagyonszerzés legfontosabb típusait, kiemelt hangsúlyt helyezve a lehetőségekben rejlő kockázatokra és buktatókra.

 

Ezekre figyeljen, ha gyorsan tesz szert vagyonra

  1. Öröklés: A vagyonszerzés egyik legegyszerűbb (bár minden bizonnyal legtragikusabb) módja, amikor szeretteinktől öröklünk. Külső szemlélőként – főleg nagyobb vagyon esetében -mindez nagyon vonzónak tűnhet, pedig az örököst akár sokkolhatják is a történtek. A vagyonról ugyanis már a gyászidőszak alatt felelősségteljes döntéseket kell hozni, így kiemelten fontos, hogy megfelelő szakmai segítséget kapjon az örökös. Ennél is bonyolultabb,, ha a vagyon aktívan be is van fektetve részvényekbe, kockázati tőkébe vagy éppen egy vállalatba, amivel a jogi kötelezettségeken túl morális felelősség is járhat. (Például több száz dolgozó munkahelyének biztosítása)
  2. Nyeremények: A gyors vagyonszerzés másik klasszikus példája, amivel már a legtöbben valószínűleg eljátszottunk gondolatban. Ez szintén csak első ránézésre tűnik egyszerűnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint a világszerte tönkrement korábbi lottónyertesek történetei. Ők utólag gyakran már átokként élik meg az ölükbe hullott szerencsét. Amennyiben nagyobb összegű nyereményhez jut, rögtön forduljon pénzügyi szakemberhez, aki segíthet Önnek megállapítani annak az életszínvonalnak a szintjét, amit a kérdéses összegből felelősségteljesen megengedhet magának a jövőben.
  3. Piaci rés kiaknázása: Nagy szakértelemmel, kitartással és persze némi szerencsével előfordulhat, hogy egy vállalkozó egy piaci rés kihasználásával néhány év alatt vállalattá képes bővíteni korábbi cégét. Annak ellenére, hogy az első és második példával szemben ő mindezt kizárólag magának köszönheti, ez a fajta meggazdagodás éppen akkora veszélyt jelent számára, mivel könnyen a helytelen pénzügyi szokásokat alakíthat ki. További kockázatként jelenik meg esetükben a magán- és vállalati vagyon szétválasztásának kérdése, valamint legtöbbször a túlzott önbizalom jelensége is. Ebben az esetben is mindenképpen érdemes pénzügyi tanácsadó segítségét kérni.
  4. Párválasztás kapcsán szerzett jólét: Párok vagy házastársak esetében a szerényebb körülmények közül érkező fél gyorsan hozzászokhat a jóléthez. Ebben az esetbenkülönösen fontos, hogy a vagyonhoz hozzáférő új családtag is képes legyen felelősségteljes pénzügyi döntéseket hozni a jövőben. Ehhez is számtalan segítséget nyújthat egy pénzügyi tanácsadás, ahol a szakemberektől rengeteg pénzügyi praktikát lehet elsajátítani. Ezzel számos jövőbeli félreértést, konfliktust is elkerülhet egy pár, aminek a tagjai gyakran különböző egzisztenciális körülmények között szocializálódtak.
  5. „All-In” – azaz mindent egy lapra feltenni: Egyre több olyan spekuláció érthető el Magyarországról is, ami extrém magas kockázat mellett, óriási hozamokkal kecsegteti a befektetőket. Legtöbbjüket egyszerű matematikai képletekre hivatkozva reklámozzák, ami első látásra pofonegyszerűnek tűnik. „Elég csupán tízszer megduplázni a pénzünket és máris ezerhuszonnégyszeres vagyonra tettünk szert”– állítják a szakképzetlen ügynökök, akik kizárólag a jutalék besöprésében érdekeltek és pontosan tudják, hogy az ígért nyereség realitása egészen minimális, gyakorlatilag a nullához konvergál! Minden ilyen mesés történetre ugyanis, több tíz- vagy százezer kudarc jut. Ennek az alternatívának a kipróbálását tehát, semmiféleképpen sem javasoljuk senkinek.

 

Aegon tipp

A fenti pontokat szülőként is érdemes átgondolnia, hiszen gyermeke bármikor belecsöppenhet a jövőben hasonló életszituációba. A fiatal generáció pénzügyi edukációjának tehát a fenti, kényes témákat is érdemes érintenie.

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.