befektetés feltörekvő országokba kötvényalapok

Profitszerzés Kelet és Dél-Kelet fellendüléséből

by totalreturn 2020. szeptember 11.

Oroszországgal foglalkozó cikksorozatunkban már bemutattuk olvasóinknak, hogy miért előnyös, ha egy nemzetállam a korábbi szocialista szellemű és egypólusú gazdaságát elkezdi megreformálni.

  • A posztszocialista régióra jellemző nyersanyagipari függést igyekszik olyan egyéb iparágak fejlesztésével ellensúlyozni, mint a mezőgazdaság, a turizmus vagy a minőségi feldolgozóipar.
  • Transzparensebbé teszi az állami kiadások ellenőrzését a nemzetközi befektetők számára.
  • Hosszútávú fizetési fegyelmet tart. Időben, pontosan fizeti ki az államkötvények kamatait

A fenti előny nemcsak Oroszországra, hanem a világ összes nemzetállamára igaz lehet, ahol a mindenkori kormány a szavak mellett tettekkel is elkötelezi magát a cél iránt.

 

Egyre több jó példa Keleten és Dél-Keleten

Az elmúlt években példaértékű kezdeményezések sora indult el a szovjet utódállamok és a volt szocialista országok gazdaságában. Kis túlzással az is kijelenthető, hogy az utódállamok döntő többsége olyan pozitív gazdasági tervel rukkolt elő, amit ha sikerül megvalósítani, akkor valóban véget érhet a régió rendszerváltása.

Hosszútávon, évtizedes távlatban még akár az is elérhetővé válhat, hogy a Kelet a Nyugattal is felvegye a versenyt.

 

Feltörekvő országok, amelyekre érdemes figyelni

Az Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Alap leginkább 16 feltörekvő ország kötvénypiacát veszi célba.. Ezek legtöbbje kelet- vagy dél-kelet európai, esetleg Európa-közeli ázsiai ország, de kis súllyal egzotikumok is megtalálhatóak az alapban.

Íme néhány konkrét ország, ami lehetőséget rejthet magában a befektetők szempontjából.

    • V4-ek: A hazánkat is tartalmazó “mini unió” tagjai a régió egyik legerősebb szövetségének számítanak Európán belül úgy politikailag, mint gazdaságilag. A v4-ek a rendszerváltás óta rendkívüli gazdasági növekedésen és szerkezetváltáson mentek át.
    • Litvánia: Közép-Kelet Európa legjobban fejlődő országának számít Litvánia, ahol a gazdasági mutatók rohamosan közelítik a nyugat-európai átlagot. Kifejezetten vállalkozásbarát ország, ahol kiemelten támogatják a piacképes állami vállalatok térnyerését is.
    • Ukrajna: 2014 óta nagyot fordult a helyzet a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában, amely gazdaságpolitikai értelemben a helyes útra lépett (transzparencia, stabil fizetés, fix jövőkép, többpólusú gazdaság) Az olaj- és gáztranzit miatt hosszútávon is jó potenciál van az országban.
    • Azerbajdzsán: A nyersanyagkitermelésben érdekelt ország egyre nyíltabb a világ felé, amit földrajzi fekvésének köszönhetően jól kamatoztathat majd a jövőben.
    • Törökország: Eurázsia szempontjából meghatározó földrajzi helyet elfoglaló ország, ahol nagyon jelentős az export-import, a turizmus és egyre versenyképesebb nemzetközi értelemben is az ipar.
    • Üzbegisztán: Közép-Ázsia legnépesebb országa szintén gazdag nyersanyagokban. S bár még kezdeti szakaszban van gazdaságának fellendülése, ígéretes jövő áll az üzbégek előtt, ha valóban sikeresen végig viszik az elképzelt gazdaságpolitikai fejlesztéseket a jövőben.
    • Grúzia: A Fekete-tenger melletti ország rendkívül gazdag ércekben és kiemelt kőolajszállítási útvonalként tartják számon érvtizedek óta. Gazdaságpolitikáját igyekszik egyre nyugatibbá tenni és elismertséget szerezni a nemzetközi befektetők körében is.
    • Elefántcsontpart: Az alap egyik egzotikuma. Fókuszba azért került, mert kiemelt kakaóexportőr-ország, a világ termelésének jó látható részét itt termelik meg és szállítják világszerte.
    • Katar: A Perzsa-öbölbe nyúló félszigeten élő katariak mindössze kétmillióan vannak, földgáz- és kőolajkészletük viszont óriási. A kitermelt erőforrások egyre nagyobb részét dolgozzák fel helyben és rohamosan nő a turizmus is. Dubai mellett a régió másik nagy légi-tranzitországa lett Katar az elmúlt tíz évben.

 

Az Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Alap elsősorban a fenti célországok esetében is az állami garanciával rendelkező, állam- vagy állami vállalat által kibocsátott dollárkötvényeket keresi, amelyek nagy likviditással rendelkeznek a piacon.

Az alap elérhető forint, euró és dolláralapon is a befektetők számára.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.