árfolyamváltozás feltörekvő piacok részvény usa

Nagyon rájár a rúd a feltörekvő piacokra, de mitől jöhet fordulat?

by Total Return 2023. november 16.

Utoljára több, mint 50 évvel ezelőtt fordult elő, hogy az amerikai és a feltörekvő piaci részvények közötti relatív árfolyamváltozás ilyen mértékben billent el az utóbbiak kárára.  Ugyan néhány rövidebb periódust leszámítva már 2010 óta folyamatosan megvan ez az alulteljesítés,  2021 eleje óta azonban a folyamat látványosan begyorsult.

Feltörekvő piaci vs USA részvények relatív árfolyamváltozása

Forrás: BofA Global Investment Strategy, Bloomberg

Ekkor jelent meg több probléma is Kínában:  az ingatlanszektor bezuhant, a nagy technológiai cégek szabályozásában komoly szigorítások történtek, a – főleg az USA-val szembeni – geopolitikai feszültségek megsokszorozódtak. A “zero covid” politika (illetve az azt követő lezárások) pedig gyakorlatilag leállította az országot. Ráadásul a meredek amerikai kamatemeléseknek köszönhetően a dollár is komoly erősödésnek indult, és ugyan némileg korrigált a 2022. végi szintek óta, de így is erős maradt, ami jellemzően komoly ellenszelet jelent a feltörekvő gazdaságok tőzsdéinek.

A piacokra ugyanakkor jellemző a hosszú távú átlaghoz való visszatérés. Bár Kínában továbbra is komoly strukturális problémákat látok, a feltörekvő országok többségének növekedési előnye újra megemelkedhet, ez pedig támogathatja a feltörekvők felülteljesítését a következő években.  Rövid távon pedig – mivel már látszanak az amerikai gazdaság “lehűlésének” jelei,  és így a Fed-től sem vár már a piac több kamatemelést – a dollár is gyengülő pályára állhat, segítve a feltörekvő piacok teljesítményét.

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.