támogatás társadalmi felelősségvállalás

Egy közösségi tér, ahol gondolkodni tanítják a tinédzsereket

by totalreturn 2020. augusztus 28.

„Megismerni a bennünket körülvevő világot és a benne lévő helyünket. Ez a tudatos felnőtté válás egyik legfontosabb alapja.”vallja Jagodits Eszter gyógypedagógus, a Deviszont Közösségi Tér egyik megálmodója.

Eszter egy 7 fős csapat tagjaként már évek óta az oktatási egyenlőtlenség ellen küzd, ezért az ebben rejlő veszélyekről, kihívásokról és megoldási lehetőségekről kérdeztük.

 

Totalreturn.hu: Mostanában sok szó esik az esélyegyenlőtlenségről, de talán mégsem tudja mindenki mit is jelent ez.  Pontosan mire gondoltok e fogalom kapcsán?

Jagodits Eszter: A rendszerváltás óta eltelt időben sokat fejlődött a közoktatás, ehhez kétség sem férhet, de nagyon egyenlőtlenül is. Létezik sok olyan terület, ami igencsak elavultnak számít, és ez különösen érinti a szakoktatásban tanulókat.

Például a középiskolák többségének tekintélyelvű, és rugalmatlan oktatási megközelítése, ami negatívan érintheti a kevesebb önbizalommal és élettapasztalattal rendelkező, vagy hátrányos helyzetű tinédzserek fejlődését. Olyan mély és életre szóló nyomot hagynak ezzel a diákokban, ami az egész későbbi életükre kihathat.

 

Totalreturn.hu: Ez meglehetősen sokrétű téma. Milyen eszközzel próbáljátok meg elérni a közösen kitűzött célokat?

Jagodits Eszter: Tevékenységünk középpontjában a Kispesten 2018 óta működik Deviszont Közösségi Tér áll, ahol heti rendszerességgel szervezünk tematikus foglalkozásokat szakközépiskolásoknak. A rendezvény témáját mindig a fiatalok érdeklődése és visszajelzése alapján választjuk ki.

Az egészet leginkább egy iskola utáni hasznos és alternatív programként kell elképzelni, ahol a kritikai pedagógia alapelvei szerint, közösen dolgozzuk fel a témákat. Fontosnak tartjuk mindenki tudását,  véleményét, így ahelyett, hogy kész választ kínálnánk a résztvevőknek, közösen mérlegelünk, elemzünk és hagyunk időt értékelni a helyzetet.

Célunk, hogy a résztvevő diákok érdeklődjenek az őket körülvevő világ iránt, egyre jobban alkalmazzák a kritikus gondolkodás képességét, szívesen és jól működjenek közösségben.

 

Totalreturn.hu: Miért esett a választás Kispestre? Egy belvárosi székhely nem tenné még pezsgőbbé a Deviszont Közösségi Tér mindennapi életét?

Jagodits Eszter: Elsőre talán meglepő, de a választás tudatos volt. Szándékosan külvárosi kerületben szerettük volna életre hívni a kezdeményezésünket. Úgy véltük, itt sokkal inkább elérhetjük a releváns célközönséget és nagyobb szükség van ránk. Ráadásul többen a csapatunkból Dél-Pesten nőttek fel, itt töltötték a tinédzserkorukat, ahogy a hozzánk járó fiatalok is. Az elmúlt másfél év tapasztalatai és visszajelzései alapján eddig úgy tűnik, jól döntöttünk, hogy Kispesten nyitottuk meg a Deviszontot. 

 

Totalreturn.hu: Melyek a legkedveltebb, legérdekesebb témák a rendezvényeiteken?

Jagodits Eszter: Nagyon érdekes tapasztalatra tettünk szert e téren az elmúlt években. A fiatalok nagyon sokféle téma iránt érdeklődnek, szó volt olyan hétköznapibb témákról is mint a zene vagy a sport, és szerveztünk már foglalkozásokat mélyebb vagy akár tabunak számító témákban is mint a munkával kapcsolatos félelmek, a mentális betegségek kérdése vagy éppen a halállal, elmúlással kapcsolatos szokások, érzések. De ugyanígy érdeklődnek a hozzánk járó fiatalok a vallások iránt, vagy örömmel szereznek tapasztalatot az egészséges életmóddal kapcsolatos témákban is. Nagyon mély beszélgetések tudnak születni ezeken az alkalmakon, amik nagy hatással vannak minden résztvevőre – a fiatalokra és ránk is. Ez nagyon jó érzés, ezért alapítottuk a közösségi teret, hogy ezek a beszélgetések megtörténhessenek.

A foglalkozásokon számunkra az a legfontosabb, hogy a fiatalok érdeklődési körével foglalkozhassunk, hogy lássák, hogy az ő témáik, az ő tudások egy témában is értékes – ezzel a visszajelzéssel az oktatási rendszerben jellemzően nem találkoznak a fiatalok. Mi szervezőként az ő témáikhoz feldolgozására hozunk módszereket, kiemeljük a társadalmi mélységét ezeknek a témáknak, és kritikus gondolkodásra ösztönözzük a fiatalokat. A pedagógiai eszközeinket a kritikai pedagógiából, élménypedagógiából, projektmódszerből és kooperatív pedagógiai módszerekből merítünk.

 

Totalreturn.hu: Megközelítőleg hány fő vesz részt egy-egy rendezvényen?

Jagodits Eszter: A Deviszont Közösségi Tér programjain jellemzően 18-20 fiatal vesz részt, akik a szervezőkkel, a meghívott vendégekkel vagy önkéntesekkel merülnek el a témákban.

Szerintünk ez a létszám egy kiegyensúlyozott mentor/diák arány, ezért a jövőben nem az egy foglalkozásra eső diákok, hanem a foglalkozások számát szeretnénk növelni – így eljutva egyre több fiatalhoz.

 

Totalreturn.hu: Hogyan képzeljünk el ilyen összejövetelt? Van egy kötött  menetrend, vagy ebben a tekintetben is rendhagyónak számít a Deviszont Közösségi Tér?

Jagodits Eszter: Eddigi gyakorlatunk szerint csütörtökönként délután szoktuk megrendezni a foglalkozásokat, 2-től 7-ig. Szigorú menetrend természetesen nincs, csak egy tematika, amit követünk. Általában az első egy órában érkeznek meg a fiatalok, ekkor teljesen kötetlen a program. Ekkor közösen főzünk valamit vagy szendvicset készítünk, csocsózunk és beszélgetünk. Aztán nyitókör következik, ahol mindenki elmondhatja, hogy milyen volt a hete, és már hangolódunk a közös témára. Ezután 2-3 órán át “szakmázunk”, vagyis mélyebben foglalkozunk az adott nap témájával. Ezután tartunk egy zárókört, ahol mindenki visszajelezhet, hogy milyen volt az adott alkalom, és ezután még lehet egyet csocsózni, beszélgetni valakivel, mielőtt 7-kor be nem zárjuk a Deviszontot arra a napra. Ez utóbbi kiváló lehetőség a korábban elhangzott infók feldolgozására és a tapasztalatok cseréjére.

2021-re azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy hetente két alkalommal legyünk képesek megtartani a foglalkozásokat.

 

Totalreturn.hu: Az érdeklődők toborzása vagy a projektek finanszírozása jelenti a nagyobb kihívást e cél eléréséhez?

Jagodits Eszter: Érdeklődőből szerencsére nincs hiány, egyre többen ismernek meg minket személyesen vagy követnek a közösségi médiában. Résztvevőkből tehát biztosan nem lesz hiány.

Civilként persze a támogatások mértéke is kardinális kérdés. Szerencsére egyre többen ismerik fel a munkánk jelentőségét és segítik a tevékenységünket. Idén például már adó egyszázalékokat is tudtunk gyűjteni, ami óriási segítséget jelenthet a jövőben.

 

Totalreturn.hu: Az Aegon Alapkezelő esetében is a pénzügyi támogatás mellett döntöttetek. Tudnál néhány példát mondani a gyakorlatból, hogy mi volt a döntés oka?

Jagodits Eszter: Az Aegon esetében a támogatást a foglalkozásokon elfogyasztott uzsonnára, valamint színház- és mozijegyalapunk feltöltésére fordítottuk.

 

Totalreturn.hu: Hol és hogyan segíthet nektek, akinek szimpatikus a kezdeményezés?

Jagodits Eszter: Bármilyen típusú segítségnek nagyon örülünk, annak jellegétől és mértékétől függetlenül. De, ha valaki célzottan szeretne segíteni, akkor az alábbi területeken szeretnénk a leginkább fejlődni:

  • Ifjúsági könyvtár: Szeretnénk létrehozni egy 14-20 éves korosztálynak szóló könyvtárat, ami ingyenesen lenne használható a közösség tagjainak.
  • Kulturális rendezvények: Szeretnénk többet kimozdulni, ezért a színház, mozi vagy egyéb belépőjegyeknek is nagyon örülünk.
  • Új önkéntesek toborzása: A megnövekedett igény miatt egyre több önkéntesre van szükségünk, legyen szó témavezetőkről, kísérőkről vagy bármilyen egyéb tevékenységről. Kaptunk már így segítséget kisfilm forgatásához, pályázatíráshoz és így készül éppen most az új honlapunk is.
  • Pénzügyi támogatás: Az anyagi támogatásnak bármikor nagyon örülünk. Ezt egyénileg is megteheti bárki, aki szeretne segíteni, de szeptembertől hazánk egyik legismertebb közösségi adományozó portálján is aktívak leszünk.

Végül, de nem utolsósorban szívesen vennénk fel a kapcsolatot még több szakközépiskolával is, ahol alternatív osztályfőnöki órák keretein belül szoktunk lehetőséget adni hogy megismerjék a Deviszont Közösségi Tér programját, és közösen gondolkodjunk társadalmi témákon.

Elérhetőek vagyunk a hello@deviszontkozter.hu e-mail címen, a közösségi médiában, Facebookon vagy Instagramon

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.