amerikai dollár Erdogan piacok török gazdaság Törökország

Kiüldözni a törököt a bőréből

by Total Return 2023. július 6.

A régi magyar közmondás arra utal, hogy valaki nem változtathatja meg alapvető jellemvonásait vagy természetét.

A török líra egy év alatt 57%-kal, idén 40%-kal, a választás óta pedig 33%-kal gyengült (az amerikai dollárhoz képest). A leértékelődés tehát júniusban gyorsult be igazán, amelynek csak egy része írható a választásokat követő befektetői csalódottság számlájára. Habár a régi-új elnök, Recep Tayyip Erdogan piacbarát emberek csatasorba állításával próbált pozitív üzenetet küldeni a piac felé, a jegybanki kamatemelés mértéke jelentősen elmaradt a befektetők által elvárttól: az alapkamatot 8,5%-ról 15%-ra emelték, míg a szakértők 20%-ra számítottak.

A török líra-amerikai dollár árfolyam

Forrás: VIG Alapkezelő

Hiába tehát a kormány ráncfelvarrása, a színfalak mögött továbbra is érvényesül Erdogan populista ódzkodása a magas alapkamattól – miközben az infláció bár csökkent a korábbi 90%-ról, de még mindig 39%-on áll. A török nemzeti valuta gyengülése részben technikai jellegű, mivel a jegybank a választás után azonnal kiállt az addig karbantartott líra mögül – nem csoda, hogy azonnal gyengülésnek indult. Mindez jól látszik abból, hogy a korábbi jegybanki intervenciók miatt a bruttó jegybanki tartalék az év eleji 85 milliárd dollárról a választásokig 56 milliárdra csökkent, utána viszont azonnal hízni kezdett és két hét alatt újra elérte a 60 milliárd dollárt.

A török líra most keresi az új egyensúlyi árfolyamát. A többi piaci mutató egyébként nem romlott jelentősen, a megmaradt befektetők nem pánikolnak. A török csőd kockázatot mérő CDS még csökkent is kicsit, a tőzsde dollárban számolva szinte változatlan szinten áll. A gazdasági folyamatok azonban erodálódnak: az ipari termelés, a folyó fizetési mérleg, az ingatlanpiac tovább romlik.

Amíg a líra nem stabilizálódik, jelentős kockázattal jár megjelenni a török tőkepiacon. Az elnök első pozitívnak szánt lépése nem hatotta meg a befektetőket, még nem hisznek a gazdaságpolitikai fordulatban. Ahhoz további egyensúlyjavító és piacbarát intézkedésekre van szükség.

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.