elemzés gazdaságpolitika tőkepiacok

Továbbra is a feltörekvő piaci kötvényeké a pálya

by totalreturn 2019. július 2.

-Szűcs Zoltán portfóliómenedzser írása-

Meghátrált a Fed és az EKB. akár ezt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek. 2016 májusában arról beszéltünk, hogy az a fejlett piaci jegybank lesz a sikeres, amelyik tartósan a jegybanki cél irányába tudja emelni az inflációs mutatókat anélkül, hogy túlzott inflációt generálna. Nos, 2018-ban már majdnem úgy látszott, hogy a Fed-nek ez menni fog, de hamar kiderült, hogy egy nagyon törékeny helyzetben némileg túlszigorított (ezzel olyan esést generálva a piacokon, amelyben a cash-en kívül szinte minden eszköz egyszerre mozdult a negatív irányba 2018-ban). 2019-ben az inflációs várakozások mind az USA-ban, mind pedig Európában újra mélypontjukra estek, sőt az EU-ban várt infláció soha nem látott szintet ért el, így tulajdonképpen egyik jegybanknak sem sikerült 2016 óta érdemben elérni az inflációs célját.

 

Grafikon az inflációs várakozásokról az EU-ban és USA-ban

Forrás: Bloomberg, Aegon Alapkezelő

 

Két hete pedig előbb Mario Draghi, EKB elnök majd Jerome Powell, Fed elnöknek sikerült a dovish irányba meglepnie azt a piacot, amelyik már így is komoly monetáris enyhítést várt a fejlett jegybankoktól.

Alapvetően aggasztó folyamat áll a fordulat hátterében (globális lassulás), de van egy eszközosztály, amelyik kifejezetten örül a Fed hátraarcának. Ez pedig nem más, mint a keménydevizás (EUR, USD-ben denominált) feltörekvő piaci kötvények. Számukra ideális egyveleg ugyanis a következő:

  • a globális gazdasági lassulás ugyan valós, de még nem ér el aggasztó szintet (az IMF 2019-es növekedési előrejelzése 3,3%)
  • inflációs nyomásról kevés feltörekvő piaci gazdaságban lehet beszélni
  • a Fed hátraarca miatt az amerikai dollárra a feltörekvő piaci devizákkal szemben inkább a gyengülés lehet a jellemző, így kisebb lehet a nyomás nagy külső finanszírozási igényű országokon

Ezek a hatások arra sarkallhatják a nemzetközi befektetőket, hogy továbbra is tartsák azokat az eszközöket, amelyek, ha árfolyamban nem is drágulnak tovább, de a jelentős hozamfelárnak köszönhetően mégis lehet velük keresni. Ebben pedig kiemelkednek a már említett fejlődő piaci kötvények, amelyeknek átlagos hozamfelára a referenciaként tekintett, megfelelő lejáratú amerikai kötvények felett mintegy 3,4% továbbra is, hozamuk pedig mintegy 5,56%. Tehát ha semmi nem történik a világban, az amerikai hozamok nem változnak és a befektetők sem lesznek kockázatkerülőbbek, akkor az, aki ezekbe a kötvényekbe fektet, egy év alatt 5,56%-ot tud megkeresni amerikai dollárban. Egy olyan világban, ahol 12 trillió dollárnyi eszköznek van jelenleg negatív hozama, ez elég csábító tud lenni.  

 

Euróban befektetőknek az Aegon Feltörekvő Európa Kötvény Alap kínál lehetőséget a feltörekvő piaci kötvények egyszerű és költséghatékony eléréséhez. 

Az alap teljesítménye az elmúlt egy évben itt látható.

 

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.