egyéb érdekesség piaci érdekesség

Így fizethet majd a Facebook virtuális pénzével, a Librával

by totalreturn 2019. július 26.

„Kár tőzsdére lépnie, nincs már benne fantázia” – hangzott el számtalan alkalommal az ellenérv, a Facebook 2012-es tőzsdére lépésével kapcsolatban. Az azóta eltelt 7 év azonban erősen rácáfolt a korábbi szkeptikus véleményekre.

Egyrészt a világ legismertebb közösségi platformja, mára kibocsátási árának mintegy ötszörösét (!) éri a parketten, másrészt 2020-ban minden eddiginél nagyobb dobásra készül: Libra névre keresztelt kriptovalutájával ugyanis a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójává kíván válni.

Noha az impozáns címért korábban már több kriptovaluta kibocsátója is bejelentkezett, eddig még egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Igaz, egyik kezdeményezés  mögött sem állt akkora apparátus, mint amivel a Facebook holdudvara (Instagram, Messenger, WhatsApp, stb) rendelkezik.

 

Ezt érdemes tudni a Facebook pénzről, a Libráról

  • A Libra, egy a Facebook által létrehozott virtuális valuta, aminek célja, hogy az eddigieknél sokkal egyszerűbben lehessen mobiltelefon segítségével fizetni vagy pénzt átutalni.
  • Szakmai szempontból egy hagyományos kriptovaluta és hátterét a bitcoinhoz hasonlóan a blokklánc-technológia (blockchain) biztosítja. Működését tekintve egy decentralizált fizetőeszköz, tehát teljesen független a nemzetállamok központi bankjaitól (MNB, FED, stb)
  • A Libra nem csupán egy nagyratörő terv, hanem egy már létező fizetőeszköz. Működésének biztonságáról a Facebook és 28 szakmai partnere gondoskodik, felügyeletét pedig a svájci székhelyű Libra Association látja el.
  • A Libra egy devizakosárból számítja ki a mindenkori értékét, ezért sokkal stabilabb lesz, mint a bitcoin és az altcoinok.
  • Valódi, teljes értékű fizetőeszközként előreláthatólag csak 2020-tól fog működni.

 

Így fizethet majd a Librával

Aki Librával szeretne fizetni a jövőben, annak szüksége lesz egy virtuális pénztárcára. Ennek szerepét egy Calibra nevű alkalmazás fogja ellátni, ami a Facebook saját fejlesztése. A Calibra iOS és Android mobiltelefonokon is fog futni. Így működik majd a fizetés a gyakorlatban:

 

  1. A felhasználóknak telepíteniük kell mobiltelefonjukra a Calibrát.
  2. Az alkalmazáson keresztül lesznek ellenőrizhetők a korábbi tranzakciók és az aktuális egyenlegek is.
  3. Az ismerőslistát automatikusan szinkronizálni lehet a Facebook alkalmazásaival. 
  4. A Messenger és WhatsApp segítségével ezután 1-2 másodperc alatt küldhetünk Librát bárkinek, a világ bármely pontjára.

 


 

A Calibra a Facebook leányvállalataként fog működni. Az anyacég külön közleményben erősítette meg, hogy kiemelt figyelmet fordít az adatok biztonságára és a kiberbűnözés elleni harc támogatására.

  

Facebook Libra érvek pro- és kontra

A pénz- és tőkepiaci szereplők körében vegyes fogadtatásban részesült a Libra. A kriptovaluta árfolyamok például emelkedéssel reagáltak a 2019 júniusi hírekre, míg a konzervatív oldal és az amerikai kongresszus is aggodalmát fejezte ki az új virtuális fizetőeszközzel kapcsolatban.

 

  • Szükség van rá egyáltalán? Egyelőre abban sincs szakmai egyetértés, egyáltalán szükség van-e olyan decentralizált fizetőeszköz térnyerésére, ami valóban képes konkurálni a globális monetáris rendszerrel. Számos érv hangzott el pro- és kontra is. Egyesek már most költséghatékony, globális pénzügyi megoldásként ünneplik a Librát, míg mások azért aggódnak, hogy túl nagy pénzügyi hatalom összpontosulhat a Facebook kezében.
  • Tényleg megbízható? A Facebook nevét erősen bepiszkító Cambridge Analytica botrány után, még mindig sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy a közösségi oldal képes-e hatékonyan megóvni a felhasználók adatait a „darkweb” szereplőitól.
  • Van már rossz tapasztalat! Facebook Credits néven már volt virtuális valutája a cégnek, amit érdektelenség miatt 2013-ban megszüntettek.

 

2020 lehet a fintech áttörés éve?

A Facebook 1,7 milliárd felhasználója számára szeretné biztosítani az új fizetési lehetőséget. Ez pedig gyorsan megtöbbszörözheti azt a néhány tízmillió fős kriptovaluta közösséget, ami aktívan használja fizetésre a bitcoint és az altcoinokat. 

Az első időszakban a Facebook is csak egy klasszikus peer-to-peer megoldásban gondolkodik, azonban a végső cél, hogy a kiskereskedők is képesek legyenek minél hamarabb Librát elfogadni. Következő lépésként pedig jöhetnek a KKV- és nagyvállalati szegmens számára kifejlesztett integrálható és intelligens fizetési megoldások (például: webáruház fizetések).

Habár számos kérdés nyitott még a Librával kapcsolatban, a fintech szakértők elemzései szerint jó eséllyel ez lehet az első kriptovaluta, ami valóban meghódítja a világot. 

Technológiai szempontból minden eszköz adott lesz 2020-ra az új pénzügyi innováció elterjedéséhez. A végső döntést azonban maguk a felhasználók fogják meghozni.

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.