Közeleg az az Európai Uniós csúcstalálkozó, mely a következő hétéves költségvetés kérdéseit fogja tárgyalni. Hazánk szempontjából ugyancsak releváns lesz: ekkor kerül sor ugyanis a kohéziós pénzekről folytatott döntő vitákra is.
Mint ismeretes, a nettó befizető országok – a válságra való tekintettel – csökkenteni szeretnék a közös EU-költségvetést: az előzetes számok szerint a 2007-2013 időszaki 354 milliárd euróról 336 milliárd euróra zsugorodna a kohéziós keret. Mint haszonélvezők, természetesen ezen mi is bukni fogunk. Különösen szomorú azonban, hogy a 18 milliárd eurós „megszorításból” az oroszlánrész nálunk csapódna le: az Európai Bizottság javaslata szerint Magyarország a 2007-2013 közötti 25,7 milliárd euróval szemben mindössze 18,6 milliárd eurós összegben részesülhetne.
Minek köszönhető mindez? Az Európai Bizottság a következő hétéves időszakra hazánk esetében számol a legalacsonyabb növekedési ütemmel (0,8%) az egész Európai Unióban. Mivel a támogatások felső határát a GDP százalékában határozzák meg, így a lassabb növekedés értelemszerűen csökkenti a lehívható abszolút összeget is. Ráadásul Magyarország tekintetében a felső határt a jelen periódusbeli 3,1%-os határ helyett 2,5%-ban maximalizálnák, mindezzel tovább rontva lehetőségeinket.
Természetesen lehet vitatkozni ezeknek a változásoknak a létjogosultságát illetően. Könnyen megkérdőjelezhető az az elv, miszerint a lassabb növekedésű országokat a kohéziós pénzekből való alacsonyabb (relatív) részesedéssel is sújtani kell, amely nyilván nem segíti elő a felzárkózást. Ugyanakkor ezek a feltételek jobban kihangsúlyozzák az elosztásra kerülő pénzeknek a hosszú távú befektetés jellegét, ösztönöznek a jobb eredményekre. Ezt hivatott elősegíteni a legjobban teljesítő régiók számára fenntartott pénzügyi teljesítménytartalékok létrehozása, illetve, hogy a Bizottság kérheti a programok felülvizsgálatát, korrekciós lépések hiányában (amennyiben a gyenge adminisztratív kapacitás vagy a fenntarthatatlan makroköltségvetési politika veszélyeztetheti az uniós beruházások növekedésre és munkahelyteremtésre gyakorolt hatását) pedig a finanszírozás felfüggesztését.
Mit lehet tenni? Egyrészről a magyar „tündérmese” helyett reális, megalapozott és kiszámítható pályára kell(ene) állítani a magyar növekedést, úgy, hogy azt a külföld is elismerje. Másrészről a magyar diplomáciának kell(ene) jelen esetben áttörő eredményeket elérnie és kiharcolni a kedvezőbb pénzügyi pozíció lehetőségét. Nem ígérkezik egyszerű feladatnak. Hosszú időtávra visszagondolva nyilván mindannyiunknak számos, hazánk életét alapvetően befolyásoló példa jut eszébe, amikor kudarcot vallott a diplomácia. Persze ne legyünk pesszimisták – hisz nyugatról gyakran ezt kapják a magyarok, mint fő kritikát -, de az elmúlt években jellemzően nem túl EU barát hozzáállás és a részleges külpolitikai elszigeteltség, hiteltelenség, aligha fog segíteni.
Remény azonban mindezek ellenére is van: nemrég bekerült egy rendelkezés a tervezetbe, miszerint a magyarokéhoz hasonló esetekben felfelé el lehetne térni a GDP-arányosan 2,5 százalékos felső támogatási határtól maximum 2,99 százalékig, amely nagyjából a jelenlegi 7 milliárd eurós csökkenés felét kompenzálná.
Mi a tét? Ha nem változik a tervezet és mégsem sikerül kedvezőbb pozíciót elérnünk, akkor mindez azt jelenti, hogy Magyarország számára a változatlan értékű és az új tervezetben szereplő lehívható kohéziós pénzek között az eltérés évente a GDP 1-1,1%-a (majd 300 milliárd Ft!), ami különösen a jelenlegi piaci környezetben, az európai adósságválság idején igencsak érbevágó kiesés lenne.
Más kérdés persze, hogy ez mekkora valós korlátot jelent. Az elmúlt hét éves ciklus jelenlegi adatai szerint Magyarország eddig az elméletileg lehívható összeg 37 százalékát fizette ki támogatásként, amely az uniós átlagnak felel meg. Így komoly kihívást jelent a jelenlegi ciklusban is a maradék (elméleti) forrás felhasználása, ezt azonban segíti, hogy 2015-ig van rá lehetőség, illetve az önrész is 25%-ról 15%-ra csökken.
Végezetül érdemes még egy pillantást vetni a jelenlegi adatokra:
http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-20062012-AP/EN/2-20062012-AP-EN.PDF
2011 végén a vásárlóérték paritáson számolt egy főre jutó GDP Magyarországon az EU 27 tagállamának átlagához viszonyítva, annak 66%-át tette ki. Ezzel Lengyelországgal nagyjából egy szinten állunk és mindössze Litvániát, Lettországot, Romániát és Bulgáriát előzzük meg. Mivel jelenleg a magyar gazdaság várt hosszú távú (reál) növekedési üteme a legalacsonyabb, nem lehetünk túl bizakodóak a listát illetően, kiváltképp, ha a kohéziós alapokon keresztül évente további 1% fékezést vagyunk kénytelenek elszenvedni. 
A legutóbbi (2008-ban készült) régiós szintű felmérés pedig rámutat Magyarország főváros, illetve Pest megye központúságára: a teljes hazai GDP csaknem fele termelődik itt. Ezen a régión kívül csak az északnyugat-dunántúli régióban mérhettünk az uniós egy főre jutó GDP átlagának 50%-ánál magasabb értékeket.
