piacok

Ezért nem tud olyan sikeres lenni, mint Warren Buffett!

by totalreturn 2018. október 29.

„Az omahai bölcs” – ezen az egyszerű, ám annál sokatmondóbb becenéven szokás emlegetni minden idők egyik legsikeresebb befektetőjét, Warren Edward Buffettet, aki már életében legendává vált.

Buffett már évekkel ezelőtt a pénzügyi világ példaképévé vált, akinek munkásságáról egyaránt elismerően nyilatkoznak a  magánbefektetők, az intézményi szereplők, és a az éles nyelvű szakújságírók.

A pénzember ezt  a széleskörű elismerést nem csupán vagyonának köszönheti, hanem annak is, hogy sikerei közepette is mindvégig képes volt „embernek maradni”.

 

 

Warren Buffett élete dióhéjban

  • 1930-ben látta meg a napvilágot Nebraskában és a világ egyik leggazdagabb embereként ma is szülővárosában él, egy 1958-ban vásárolt házban.
  • Bőkezű filantróp, aki 2006-ban vagyonának 83%-át a Bill & Melinda Gates Alapítványnak adományozta. (Azóta is többször tett nagyvonalú felajánlásokat)
  • Cégbirodalma a Berkshire Hathaway olyan vállalatokba fektet, mint a Coca-Cola, az American Express, az Apple, a Gilette, a Heinz vagy a Duracell.
  • Igazgatói kötelességeit (például: utazások és reprezentációk) leszámítva átlagos életet él: egyik hobbija a bridzs, szeret utazgatni, kedvenc fogása pedig egy szaftos steak, sültkrumplival és kólával.
  • Magabiztos üzletember, aki véleményét és kritikáit mindig határozottan, ám rendkívül szerényen fogalmazza meg.

 

7 dolog, amit érdemes eltanulnia tőle

Évtizedek óta hangos a sajtó Buffett időtálló alapgondolataitól, amelyek 60 éve éppúgy megállták a helyüket, mint ahogy a 21. században fogják. Gondolkodásmódjának különlegessége, hogy sohasem a pénz irányából közelíti meg a sikert, hanem sikeres elképzelések megvalósításával képes értéket, majd vagyont teremteni. Íme néhány alapelv:

 

  1. Kerülje a trendeket! Buffett sikerének egyik titka, hogy sohasem az aktuális trendek után megy, hanem saját értékelés alapján választ befektetéseket a portfólióba. Rendszerint olyan vállalatok részvényeire fókuszál, amelyek nincsennek az érdeklődés középpontjában, ezért valós értékük alatt megvásárolhatók. A kiválóan szelektált befektetési alapoknak köszönhetően ezt Ön is bármikor megteheti.
  2. Legyen fókuszált befektető! A magánéletéhez hasonlóan a befektetéseivel kapcsolatban sem lesz képes egyszerre száz dologra odafigyelni. Maximum 15-25 különböző portfólióelemmel rendelkezzen, amit még könnyen átlát.
  3. Ragaszkodjon elveihez! Az “omahai bölcs” sohasem adja fel szigorú elvrendszerét, legyen szó bármilyen pénzügyi- vagy magánéleti döntésről. Ha valódi sikereket akar elérni az életében, akkor ne hagyja magát eltéríteni a kitűzött céljától, stratégiájától.
  4. Tervezzen hosszú távra! Buffett kizárólag hosszú távon gondolkodik. Úgy véli, ez az egyetlen olyan út a valódi sikerekhez, ami nem csak pénzben, hanem morálisan is kifizetődik. Még akkor is, ha néha ez tűnik a legnehezebb választásnak.
  5. Hibázott? Csinálja másképp! Az emberek többsége általában utánajár, hol hibázott egy korábbi döntés során, ám legközelebb mégis mindent ugyanúgy csinál, mint azelőtt. Ez Buffett szerint is az egyik legostobább hiba, amibe csak belefuthat az ember élete során.
  6. Költsön kevesebbet, mint amennyit keres! A ránk zúduló reklámok és a könnyen elérhető hitelek miatt egyre többen költenek többet annál, mint anit valójában megengedhetnének maguknak,. Egyszeri alkalommal ez még nem veszélyes, de ha rendszeressé válik, akkor komoly veszélyt jelent pénzügyeire. Megakadályozza ugyanis a folyamatos megtakarítást, és rohamos léptekben elolvaszthatja korábban felhalmozott vagyonát.
  7. Magát fizesse ki legelőször! Buffett szerint havi jövedelméből első ízben önmagát kell kifizetnie, azaz rendszeres megtakarítást kell eszközölnie. Ezután be kell fizetnie az adóterheket (ez alkalmazotti státuszban automatikus), majd kifizetni a felmerülő rezsiköltségeket. Az ezután megmaradt összeget költheti el kedve szerint. Amennyiben a képlet megvalósíthatatlan, akkor Buffett szerint magasabb életszínvonalon él, mint azt megengedhetné magának.

 

A fenti elvek elsőre könnyen megvalósíthatónak tűnhetnek, azonban a gyakorlatban rendkívül nagy akaraterő és tudatos életmód szükséges a betartásukhoz. Aki viszont képes tanulni Buffett munkásságából és alkalmazni azt a saját életében is, annak biztosan nem marad el a hosszú távú siker.

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.