piacok

Trump-forduló

by totalreturn 2017. március 27.

A választásokat követően néhány piacon igen váratlan mozgások voltak, és ezek egy része most visszarendeződni látszik. Az egyik ilyen a dollár, ami egy közel kétéves sávból próbált kitörni. Az ilyen sikertelen kitörések igen hasznos jelzések tudnak lenni, mert amennyiben egy jól behatárolt sávban történnek, simán vissza tudnak menni a sáv aljára, sőt, néhány esetben nem csak a sáv alját tesztelik vissza, de át is törik lefelé. Ennyire azért ne menjünk messzire, a visszateszt is elég nagy mozgás lenne.

A dollárindex alakulása heti bontásban az elmúlt tíz évben

Az ábra egy máig népszerű, de évtizedek óta idejétmúlt összetételű devizakosárral szemben mutatja a dollár árfolyamát. Az ún. dollárindex emelkedő értéke erős dollárt, eső értéke pedig gyenge dollárt jelent. Az indexet több mint felerészben az euróval szembeni árfolyam adja, a többit olyan devizák, amelyek a bretton woods-i rendszer felbomlása után voltak jelentősek és szabadon kereskedhetők. (A kosár nem tartalmaz pl. mára olyan fontossá vált devizákat, mint a KRW, a BRL, a CNY vagy az MXN.) Mivel azonban a dollár árfolyammozgása dominálja legalább a fejlett országok fizetőeszközeinek a mozgását, a G10-es körben tényleg mutatja az általános dollártrendeket, főleg a kosarában 57 százalékos súlyt képviselő euróval szemben.

Ahogy az ábrán látszik, a dollárindex felfelé már másodszorra halt be, és a második kitörés minden szempontból gyengébb volt, mint az első. A most 99 körül szinten kereskedő index alsó sávszéle valahol 92 alatt (tehát 7 százalékra) van innen, és ha a sávot lefelé is áttörné, akkor egyesek szerint akár 84-ig is lemehetne. Az ábra heti bontású, tehát ez inkább sokhetes (azaz több hónapos) mintsem párnapos folyamat lehetne.

Az euróval szemben ez — a DXY összetételéből adódóan — igen hasonlóan néz ki, csak az árjegyzés konvenciója miatt fejjel lefelé.

Az euró-dollár árfolyam alakulása heti bontásban az elmúlt tíz évben

Itt a sáv ellenkező oldala 1,16 felett van (ami innen szintén kicsit több mint 7 százalék), ami felett ott figyel a korábbi évtizedben többször is alsó támaszt nyújtó 1,20-as árfolyamszint.

Ebben az árfolyamviszonylatban az a jó, hogy senkinek fogalma sincs, merre is fog menni az árfolyam, ezért csak a pillanatnyi, közelmúltbeli mozgásból lehet kiindulni. Mivel ez sok esetben igen változékony, így a vélemények is azok. A Trump-győzelem után én is azt gondoltam, hogy az akkor két éve szünetelő, igen hosszú távú dollárerősödés újra kezdődik, de egyelőre azt kell lássam, nem így van. „When facts change, I changed my mind. What do you do, Sir?” kérdezte Keynes. Hát igen.

Legközelebb hozok pár ábrát arról, hogy pár más eszköz, amelyeknek a mozgását a választásokat követő hangulathoz kötik sokan, hogyan viselkedik.

Forrás: Bloomberg, Aegon

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.