piacok

Távozóban Hasenstab, a finanszírozás mégis biztonságban

by totalreturn 2015. október 28.

Az okfejtésben a következő táblázat segít nekünk:

forrás: Bloomberg, Aegon Alapkezelő

A fenti táblázatban a pozíció oszlop a Franklin által birtokolt mennyiséget jelöli 09.30-án a különböző devizás magyar állampapírokból, a tulajdoni hányad azt, hogy a pozíció a teljes kibocsátott sorozatból mekkora hányadot jelent, a változás pedig a harmadik negyedéves eladásokat mutatja. Jól látszik az adatokból, hogy a Franklin inkább a rövid lejáratokból adott el igen tetemes mennyiséget, különösen a 2018-ban lejáró dolláros állampapírból értékesített sokat. Tette mindezt úgy, hogy közben a 2021-es lejáratú dolláros kötvényből szinte a teljes kibocsátott mennyiség továbbra is nála van.

forrás: Bloomberg

A piacon azonban az látszik, hogy a rendkívüli értékesítés meg sem látszott a kereskedésben. A – nem meglepő – következtetés az, hogy a magyar jegybank állhatott be a vevői oldalra, akinek az önfinanszírozási programjába teljesen beleillene egy külföldi szereplő távozásának segítése a magyar eszközök piacáról.

Ezt a gyanúnkat igazolja a nemzeti bank mérlegstatisztikája is, amely szerint a jegybanki mérleg eszköz oldalán a „Belföldiek által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok” mérlegsoron a deviza államháztartás alsoron történt júliusban egy ugrás 0-ról 82,6 milliárd forintra, majdnem annyira, mint amennyi a teljes eladott összege volt a Franklin-nek a negyedév során. A részletes táblázat elérhető itt.

forrás: mnb.hu, Aegon Alapkezelő

A fent említett papírok piacán az is látszik, hogy október óta (is) jelentősen csökkentek a papírok hozamai, az MNB tehát folytathatta a vásárlásokat a negyedik negyedév elején is. Erre azonban majd csak a hivatalos mérlegstatisztikák publikálása után kapunk biztos választ.

A Franklin Templeton továbbra is jelentős magyar állampapír-állománnyal rendelkezik. Amennyiben a mostani eladások egy végleges kivonulás első lépései, akkor is arra számíthatunk, hogy a készletek leépítése időben jelentősen elnyújtva fog megtörténni és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy Michael Hasenstab eladásai miatt nem fog összeomlani a magyar kötvénypiac.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.