befektetési alapok elemzés piaci érdekesség tőkepiacok

Piaci gondolatok: Lesz-e Mikulás rali az idei évben?

by TotalReturn Blog 2019. november 27.

Minden évben november közepe-vége felé felmerül a befektetőkben a kérdés, hogy lesz-e Mikulás-rali vagy sem. Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, először meg kell érteni, hogyan alakult ki ez a jelenség, mik a mozgatórugói.

Ahhoz, hogy megvalósuljon a Mikulás-rali, 2 dolognak kell történnie. A befektetők portfoliójában kell, hogy legyenek olyan részvények, amik nyereségesek és olyan szintekre emelkedtek, ahol már érdemes profitot realizálni, illetve olyan részvények, amik november közepe-vége felé alacsonyabb árfolyamúak a befektetési árnál , tehát az adott pillanatban veszteséget mutatnak, de hosszú távon a befektető úgy gondolja, hogy az alacsonyabb árak csak átmenetiek és a részvény ára újra emelkedni fog. Ha ez a két alkotórész megvan, akkor nagy esély van az év végi piaci emelkedésre.

Ahhoz, hogy teljesen megértsük a Mikulás-rali mechanizmusát, ismernünk kell az amerikai adóhatóság bizonyos rendelkezéseit is. Az első, hogy tőkeveszteséget csak tőkenyereséggel szemben lehet levonni, illetve, hogy a részvénypiacon tőkeveszteséget lehessen elkönyvelni, ahhoz az adott részvényt, ami tőke veszteséget generált nem vásárolhatom vissza 30 napig. Magyarul, a veszteséges részvényt legkésőbb november 30-ig el kell adnom, hogy az adott évre veszteséget generáljon a nyereséges részvényekkel szemben, ha vissza akarom vásárolni még ugyan abban az évben. Tehát a Mikulás-rali alapja nem más, mint adóoptimalizáció.

Ha megnézzük a tavalyi és az idei évet, akkor láthatjuk, hogy tavaly miért nem volt Mikulás-rali, és idén miért nagy az esély, hogy legyen. Tavaly Trump szeptemberi beszéde után a piacok egészen december 24-ig estek, így senkinek nem volt profitja, ami ellen érdemes lett volna veszteségeket realizálni. Idén viszont pont fordított a helyzet. Az SP 500-as index több mint 24%-ot emelkedett január óta, tehát elég sok részvény nyereséget mutat a befektetőknek. Viszont, ahogy az alábbi ábra mutatja, a Russel 2000 index is szép teljesítményt hozott idén, de több mint 6%-kal alul teljesítette az SP 500-at. Ez azt jelenti, hogy a Russel 2000-ben vannak olyan részvények, amik január óta nem teljesítettek jól, esetleg veszteségeket generáltak.

 

 

Ezzel eljutottunk a Mikulás-rali legfőbb jellegzetességéhez, amit kevesen ismernek, hogy az ez alatti időszakban a kis és közepes piaci kapitalizációjú cégek részvényei felülteljesítik a nagy piaci kapitalizációjú cégek részvényeit. Vagyis lehet, hogy mindkét index emelkedik, de a Russel 2000 indexben lévő részvények felülteljesítik az SP 500-as index részvényeit.

Statisztikailag 39-szer volt pozitív hozam az év utolsó 5 napja és a következő év első két napja között 1969 óta, és az átlagos hozam ez idő alatt 1,41% volt. Mint korábban írtam, úgy tűnik minden adott 2019-ben, 2018-cal ellentétben, hogy az év végére a nagyhasú, fehér szakállú, piros ruhás ember örömet okozzon a befektetőknek.


Kardos Zsolt

Senior termékspecialista

 

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.