piacok tőkepiacok

2 példa egyértelmű piaci félreárazásra

by totalreturn 2019. április 30.

A tavalyi év magas volatilitása után idén kissé lenyugodtak a kedélyek és újra lehetőség van a fundamentumok alapján történő befektetésre. Igaz, az elmúlt két évben igencsak sokat emelkedtek egyes papírok árfolyamai, mégis vannak olyan alkalmak, amikor egyértelmű félreárazást lehet megfigyelni a piacon. Jó példa erre két osztrák bank, az Erste és a Raiffeisen esete.

Az Erste Bank már 2018. december elején, 32-33 eurós árfolyam körül is 10 százalékos hozammal kecsegtetett a fundamentumok alapján, majd karácsony előtt jött a román bankadó körüli bizonytalanság és a részvény árfolyama 28 euróig esett vissza. Ez 13,5 százalék mínusz, holott az akkori szcenárióval számolva is, maximum 9 százalék kiárazódása lett volna csak indokolt (az Erste Bank profitjának körülbelül 10 százaléka jön Romániából). Összehasonlításképpen, a két román bank, a Banca Transilvania és a BRD „csak” 15 százalék körüli esést szenvedtek el 2018 végén, holott az akkori bankadó tervezet a profit 42 illetve 33 százalékát veszélyeztette (igaz később, január végén mindkét papír további korrekciót mutatott, azonban árazásuk akkor sem esett a fundamentumok által indokolt szint alá).

A Raiffeisen már jó ideje egy nyomottabb árazás mellett forog, aminek oka főként a lehetséges orosz/amerikai szankciókban keresendő. Az, hogy az ennek köszönhető visszaesés túlzottnak mondható-e vitatott az elemzők között, viszont a legutóbbi nagyobb, március eleji esés már inkább a piaci hangulatnak tudható be. Felütötte ugyanis a fejét az a hír, hogy a Raiffeisen (több másik bankkal együtt) érintett lehet egy korábbi, orosz adócsaláshoz köthető pénzmosásban. Ennek hatására 22,3 eurós szintről 18,7-ig esett vissza néhány nap alatt a papír árfolyama. Ez azért tekinthető túlzásnak, mert ha a teljes orosz operációból származó 2019-es profitot nullának vesszük, elemzésünk szerint a részvénynek akkor is 20 euró körül kellett volna forognia. Az egész orosz leányvállalat végleges bezárása pedig 16-17 eurós árfolyamot indukált volna.

Raiffeisen Erste Bank árfolyma egy grafikonon ábrázolva

 

A következő hasonló példa a jelenlegi piaci környezetnek köszönhetően bármikor kopogtathat az ajtón, így érdemes résen lenni és egy egyértelműnek tűnő félreárazás esetén lépni.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.