tőkepiacok

Nap grafikonja: nem sikerült

by totalreturn 2014. szeptember 30.

Tegnap, első sorban a brazil tőzsde elnökválasztás-indukálta óriás taknyolása miatt 1,4%-ot esett a feltörekvő tőzsdék árait követő MSCI EM részvényindex. A fejlett piacok megingását hozó augusztusban még stabil index szeptemberben háromhavi áremelkedést törölt le, amivel harmadszor is elbukott a kísérlet, hogy átvigye az 1100-as értéket.

A 2002-2007-es periódus sztáreszköze, a feltörekvő részvényosztály a válságban is relatíve jól teljesített, fejlett társaihoz hasonló vérfürdő után 2009-ben kilőtt, mint a rakéta. Ekkor még relatív ereje is viszonylag jó volt, 2009. elején például nem ment új mélypontra, nem úgy, mint az S&P500 vagy a Eurostoxx600.

Aztán az erő 2011. második felében elveszett, a piac azóta az 1000 körüli ±10%-os sávban oszcillál úgy, hogy Amerika meg rallyzik. Az idén volt egy ígéretes kitörési kísérlet, de nem jött össze. A kitörés nem csak úgy jött, volt esélye annak, hogy az eddigi döcögésből ismét erőre kap a feltörekvő országok növekedése, de egyelőre az sem jött össze. Így maradt egyelőre a sávozás.

MSCI EM Részvényindex havi bontásban

 

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.