árupiacok

Nap grafikonja: az olajárak kockázata

by totalreturn 2014. október 3.

Sokan kommentálták, hogy a nyári geopolitikai kockázatok ellenére nem emelkedik az olaj ára, és relatív gyengeségre utal. Ez így van, de nem ez az egyetlen érdekesség az olaj árának alakulásában.

A gazdaságok energiaintenzitásának csökkenéséről már volt szó, de ettől még a globális olajkereslet növekszik. A válság előtti csúcsot mára 7%-kal haladtuk meg, az olaj kereslete minden évben több mint napi egymillió hordóval nagyobb.

 

A globális olajkereslet- és kínálat

 

Az olaj nem fog elfogyni, ezt tudtuk eddig is, hiszen van elég olaj a földben, biztos van az az ár, amin megéri kitermelni. Az olajhiány nem a mi generációink problémája lesz, sőt, az alternatív megoldások megszületését a magas ár úgyis kikényszeríti. Legalábbis ezt lehetett gondolni pár éve.

 

Na, egyelőre nem ez történik. Az olaj áralakulása alapján úgy tűnik inkább, hogy 100 dollár körüli áron bármennyi olaj a rendelkezésre áll. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az olajtermelésben valami forradalomszerű zajlik, akkor az sem kizárt, hogy nemsokára kínálati lesz a piac. Az árszint ugyanis mintha a semmi szélén egyensúlyozna.

 

A West Texas havi bontásban

 

Az olaj áresés alaposan felkavarna egy csomó mindent. Az olyan importőröknek, mint mi vagyunk, direkt jól jönne, de pl. Oroszország helyzetét alaposan megnehezítené. Az orosz költségvetés tervei szerint 100 dolláros olajár alatt az izmosodó védelmi kiadásokat és az energiaszektort már az ún.  rainy day fundokból kell finanszírozni, arra a költségvetésben nem lesz pénz. 100 dollár alatt tehát jön a tartalékok elégetése.

 

Forrás: Energy Intelligence, Bloomberg

 

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.