piacok

Mire számíthatunk az idén?

by totalreturn 2016. február 22.

Az S&P 500 index (az ilyenkor egyébként nem jellemző osztalékok nélkül) 5%-kal esett januárban, amit az egyik legrosszabb évkezdetként tálalt a sajtó. Ez igaz is, a második világháború óta ez volt a nyolcadik legalacsonyabb teljesítmény. (A legrosszabb január 2009-ben volt, akkor -8,6 százalékkal nyitotta a piac az évet, de a folytatás már jól sikerült. Előző évben, azaz 2008-ban -6,1 százalék volt a januári hozam, és tudjuk, mi lett belőle.) A dollár egyéb devizákkal szembeni értékváltozását is tartalmazó, 1969-ben indult MSCI World index a harmadik legrosszabb januárját produkálta 6 százalékkal (legrosszabb: 2009, -8,8%, második legrosszabb: 2008, -7,7%), azaz a világ tőzsdéin összességében sem volt parádés az évkezdet.

De vonhatunk-e le következtetést az első hónap teljesítményéből az teljes évet tekintve? Az alábbi két ábra az S&P 500, illetve az MSCI World januári és egész éves teljesítményét mutatja be XY-grafikonon. A piros kocka az idei január teljesítményből indul ki, és azt mutatja, hogy kb. milyen hozamot produkálna az index, ha a korábbi évek alapján alakulna piac, lineáris kapcsolatot feltételezve a januári és a teljes éves hozam között. Ezt a kapcsolatot persze senki nem gondolhatja komolyan, mint ahogy a 20 százalék körüli R-négyzet is mutatja, az összefüggés jóindulattal sem mondható trendszerűnek, de legalább képet kapunk arról, hogyan illeszkedik ez a január a többi teljesítmény közé.

Az S&P 500 januári és egész éves teljesítménye 1947 óta

Mindkét indexen mutat valami összefüggést az év első és többi 11 hónapja között, de a vagyonunkat nem érdemes rátenni erre a vonalra.  Annyit érdemes tudni, hogy negatív január mellett jellemzően akkor pozitív az éves hozam, ha az előző év igen rosszul sikerült (ezt mutatják a narancssárga rombuszok), mint például 2009-ben. Egyébként a január teljesítménye többnyire veszteséges évet vetített előre.

Az MSCI World januári és egész éves teljesítménye 1970 óta

Az MSCI World esetében ugye két ennél rosszabb évkezdet volt: a 2008-ban a folytatás is szörnyű lett, de a következő év értelemszerűen jól sikerült. A 12 olyan január után, ami úgy volt negatív, hogy az előző évben nem esett a piac, mindössze négy esetben jött ki pozitívra az év vége.

Az  elvileg valami megnyugvást ad, hogy tavaly formálisan a két index negatív teljesítményt nyújtott, viszont a mérsékelt -0,7 százalékos (S&P) és a -2,7 százalékos (MSCI) korrekció mellett nehéz azt mondani, hogy annyit esett az index, hogy most jöhet a tartós pattanás.

Forrás: Bloomberg, Aegon

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.