abszolút hozamú alapok állampapír infláció orosz-ukrán háború

Meglódultak a kötvénypiaci hozamok, de nem lepődtünk meg

by totalreturn 2022. április 1.

A jegybankok kamatemelései és az orosz-ukrán háború kitörése után világszerte emelkedésnek indultak az állampapírpiaci hozamok. Magyarországon is évek óta nem látott szinteket látunk, ami felemás hír lehet a befektetőknek.

 

 

Mindenhol emelkednek a hozamok

 

Az amerikai tízéves állampapírok hozama 2,3 százalék fölé emelkedett az utóbbi napokban, miután a Fed március közepén 25 bázisponttal megemelte a kamatot, az év végére 2,25-2,5 százaléks kamatszint várható.  Önmagában a lépés nem indokolt volna jelentős hozamemelkedést, azonban ezzel párhuzamosan a várakozások is erősödtek, az év végéig már 150-175 bázispontos kamatemelést várnak a befektetők. 

Nem is tétlenkedhet sokáig az amerikai jegybank, hiszen az infláció negyvenéves csúcson van és a munkaerőpiac is kifejezetten erős. Így, ha meg akarják őrizni a hitelességüket, akkor nem állhatnak le a kamatemelésekkel, hiszen a közel 8 százalékos áremelkedés jelentősen meghaladja a 2 százalékos céljukat. Éppen ezért várhatóan a hozamemelkedésnek sincs vége, sőt, még csak most kezdődött.

HA nem is ennyire látványosan, de hasonló folyamat kezd beindulni Európában is. Az Európai Központi Bank sokkal lassabban indítja el a szigorítást; az év végére várnak minimális kamatemelést a szakértők.

 

 

Nálunk még a háború hatása is érvényesül

 

A magyar piacon az egyébként is emelkedő kamatokat dobta meg az orosz-ukrán háború kitörése, mivel az kockázatkerülést váltott ki a feltörekvő eszközök esetében. Ez pedig a magyar állampapírokra is negatív hatással volt, többéves csúcsra emelkedtek a hozamok. A tízéves referenciaérték már 6% felett jár, és még nincs vége sem a háborúnak, sem a kamatemelkedésnek. 

Az állam szempontjából a hozamok emelkedése egyértelműen rossz hír, hiszen a következő időszakban drágul ezzel az adósság finanszírozásának költsége, a most kibocsátandó kötvényekre magasabb kamatot kell fizetni.

Az elemzői vélemények szerint a kamatemelés még nem ért véget, a következő hónapokban az infláció további emelkedése mellett akár 7-8 százalékra is emelkedhet az MNB irányadó kamata.

 

 

Mi jelent ez a befektetőknek?

 

A befektetők szempontjából a hozamemelkedés hatása kettős, hiszen egyrészt az emelkedő hozam az árfolyamok esését jelenti, vagyis a meglévő pozíciókon ez veszteségként jelenik meg. Másrészt viszont, ha valaki a mostani magasabb kamatok mellett vásárol állampapírt, az évekig zsebre teheti a magasabb hozamot. Kérdés persze, hol lesz a hozamemelkedés vége –  ezt kisbefektetőként nem egyszerű eltalálni. 

Persze a piaci értékesítésű állampapírok mellett alternatívát jelenthetnek a lakossági papírok is, melyek piacán szintén komoly átalakulás megy végbe, hiszen ma már a 8 százalék feletti infláció mellett sokkal kevésbé vonzó például a korábban csak szuperállampapírként emlegetett Magyar Állampapír Plusz. Ezzel párhuzamosan nő az olyan inflációkövető kötvények vonzereje, mint például a Prémium Magyar Állampapír.

A mostanihoz hasonló helyzetben jó befektetési lehetőséget az abszolút hozamú alapok, melyeknél nincs előre kikötött eszközosztály vagy regionális befektetési politika, a profi portfóliómenedzserek az aktuális piaci helyzet függvényében tudják allokálni a vagyont. 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.