árupiacok piaci érdekesség

Környezetkárosító az alacsony olajár?

by totalreturn 2015. november 10.

Újabb nagy kérdőjelek tornyosulnak az olajpiacok körül, és úgy tűnik, hogy a héten maradhatnak is a reflektorfényben az olajárak. A hét kisebb mozgásokkal indult, a befektetők a szerdai amerikai beszámolókat várják a tartalékok alakulásáról. Az Egyesült Államokban minden héten – lehetőleg szerdán – közlik, hogy mennyi tartalékuk van, illetve hány hordó van raktáron nyersolajból, és a feldolgozott, már szállításra, felhasználásra kész termékekből, mint a dízel vagy éppen a fűtőolaj. A mennyiség évek óta nem okoz meglepetést, most már teljesen világos, hogy az Egyesült Államoknak, a világ legtöbb olajszármazékot felhasználó térségének folyamatosan több a tartaléka, mint amennyit elfogyaszt. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy évtizedes elmaradásban vannak a finomítók építésével, azaz nem is tudnak annyi kőolajat feldolgozni, mint amennyi beérkezik.

Olajfinomító

A szerdai olajtartalék-adattól a MarketWatch által megkérdezett elemzők azt várják, hogy a nyersolaj-tartalékok 1,8 millió hordós növekedését mutatják majd a múlt hétről. A jó széria tehát valószínűleg nem szakad meg. Ez a hét kisebb áremelkedéssel indult az olajpiacon, kicsivel 47 dollár fölé került az amerikai nyersolaj hordónkénti ára, azonban elemzők szerint több érv szól az újbóli esés mellett, mint ellene. Az El Nino – hatás miatt várhatóan enyhe lesz a tél az Egyesült Államokban, ami miatt kevesebb szükség lesz fűtőolajra. Ezen kívül további árcsökkenést vetít előre, hogy az embargó lazulásával újra megjelenik a piacokon az iráni nyersolaj, és az is, hogy az OPEC évek óta nem tett semmit az árak szinten tartásáért, azaz nem csökkentette a kitermelést.

Ezeknél a jóslatoknál is hosszabb távú, és átfogóbb előrejelzést adott ki a napokban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), bár annak csak egy része befolyásolhatja az árakat, az elemzés nagy része éppen arról szól, hogy az árak hogy befolyásolják a piac egészét. Először is az elemzők úgy vélik, hogy a napi globális olajkereslet az idei 95,5 millió hordóról 103,5-re nő 2040-re (!!!). Elemzők szerint azonban ez annyira hosszú távú előrejelzés, hogy érdemben nem fogja befolyásolni a mostani piaci mozgásokat. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy az a jóslat sokkal aggasztóbb, ami szerint az évszázad végére 2,5 fokkal nőhet az átlaghőmérséklet a bolygón, ami a környezeti katasztrófák mellett az energiaárak esését is magával hozhatja.

Cukornád

És ugyancsak a környezeti katasztrófákkal összefüggő az IEA által nyilvánosságra hozott tanulmány lényege is, ami szerint ha az évtized végéig tartósan 50 dollár körül marad az olaj hordónkénti ára, az bizony nagy érvágás a globális felmelegedés elleni küzdelemnek. Abban ugyanis a legfőbb szerepet a megújuló energiaforrások kapnák, és bár csaknem minden tagország csatlakozott az ENSZ hosszútávú terveihez, a megújuló energiákkal foglalkozó cégek a nyomott árak mellett nem tudnak majd árat emelni, így elmaradhatnak, eltolódhatnak a fejlesztések. A Nemzetközi Energiaügynökség számítása szerint a következő öt évben 800 milliárd dollárnyi veszteséget okoz a nyomott olajár, az ugyanis masszív versenytársa marad a kukoricából, vagy cukornádból készített alternatív üzemanyagnak, ugyanúgy, ahogy az olcsó fűtőolaj sem hozza versenybe a nap, és szélenergiával foglalkozó társaságokat. Az így elmaradó profitok pedig csökkentik azt a pénzalapot, amiből az érintett cégek fejleszteni, kutatni tudnának, hiába a látszólagos nemzetközi összefogás, amihez az USA mellett már India és Kína, a legtöbb káros anyagot kibocsájtó két ország is csatlakozott.

 Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.