makrofolyamatok

Ismét itt a nagy nap

by totalreturn 2016. szeptember 2.

Két hónappal ezelőtt hoztam ezt az ábrát, most frissítem: az amerikai alkalmazotti létszám egy csalódást keltő (majd onnan is lefelé módosított) május után szépen visszakorrigált júniusra, sőt, a júliusi szám is igen magas volt, magasabb, mint a hosszú távú trendet jelző 20 havi mozgóátlag. Elvileg ilyenkor jöhet egy vártnál alacsonyabb adat is, ami az alapvető trendet igazán nem változtatná meg: 200+ ezer fővel növekszik átlagosan a munkahellyel rendelkezők száma az USA-ban, de ez a trend már lassulást mutat. 2015-ben 240 ezren állt a húsz havi mozgóátlag, aminek a folyamatos csökkenése a lassuló ütemben növekvő gazdaság képét rajzolja elénk. Ez nem az egyetlen jel (erről majd jövő héten hozok másik adatsort), de a kardunkba még nem kell dőlni. Az óvatosság viszont nem árt.

Az alkalmazotti létszám változása az USA-ban

Tegnap publikálták a feldolgozóipari cégek körében mért legfontosabb üzleti bizalmi indexet, az ún. beszerzési menedzserindexet (ISM Manufacturing Purchasing Manager Index). A várakozásokhoz képest igen gyatra volt főleg az alkalmazotti létszámra vonatkozó alindex keltett csalódást. A 48,3-es érték (amely egy júliusi 49-est követett) tkp. azt jelentette, hogy a megkérdezettek kevesebb, mint fele tervez bővülést, 52 százalék inkább óvatos, esetleg le is építene. Amerikában az alkalmazottak mindössze 8 százaléka dolgozik a feldolgozóiparban, ezért fontosabb lesz a tegnapi ISM-index testvérindexe, mely az egyéb (főképpen feldolgozószektorban) működő vállalatoknál teszi fel ezeket a kérdéseket. Ott a optimistábbak a munkaerőterveket illetően, de az elmúlt húsz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a feldolgozóipari trendek előbb-utóbb a többi szektorban is megjelennek. Ez pedig nagy lelkesedésre nem ad okot.

Munkaerő-felvételi kedv a feldolgozóiparban és az egyéb szektorokban

Az ábra szaggatott vonallal az eredeti, nem ritkán ingadozó adatsort jelzi, a vastag vonalak pedig a 12 hónapos mozgóátlagok. Jól látszik, hogy trendet lefele és felfele is a feldolgozóipar vezeti. Az, hogy ebben a részlegben már 12 hónapos átlagban is 50 alatt van az index és csökken, nem jelent sok jót a gazdaság többi részét illetően sem. A következő ábra elég zajos, de jól látjuk a lényeget. Az alkalmazotti létszám (NFP) igen ingadozó havi adatait teszi a két bizalmi index 12 havi mozgóátlagához.

Munkaerő-felvételi kedv és létszámváltozás

Eszerint a cégektől érkező — egyébként igen szubjektív — visszajelzéseket a tényleges munkapiaci adat nem igazolja vissza. Illetve: a májusi alacsony érték ebben a fényben nem is tűnik olyan alacsonynak, az elmúlt kéthavi annál inkább magasnak. Persze ezekkel a grafikus megoldásokkal mindig vigyázni kell, elég önkényesen mozgathatók a tengelyek skálái, ezért hogy numerikusan mi lenne a  szám, inkább statisztikai vizsgálattal mutatható ki. Már amennyiben két magyarázó változó bármit is magyaráz ebben a komplex folyamatban. De a trendről elmondhatjuk, hogy a vállalatok már a lassulásban gondolkoznak, függetlenül attól, hogy ma fél 3-kor mit kapunk az arcunkba.

Forrás: Bloomberg, Aegon

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.