makrofolyamatok

Institutions as a fundamental cause for long-run growth

by totalreturn 2016. október 4.

Többször is hivatkoztam erre a cikkre, melynek elolvasását folyamatosan javaslom mindenkinek, akit érdekel, hogyan és mitől lesz rossz a rossz és jó a jó. Én egy téli szabadság során olvastam el, rászánva vagy három estét a fontos részek kiemelésére és megcsócsálására. Nem egy felemelő olvasmány, a krónikus tüneteket többségét felfedezzük magunkon. Aki persze egy párhuzamos univerzum tudatmódosító hatása alatt szeret élni, az nézheti a híradót is, aki azonban tisztán szeretne látni, annak ez kötelező olvasmány.

Mindez a múlt heti versenyképességi jelentés kapcsán jutott eszembe, ahol mindenféle klafa vizualizációs eszközökkel láthatjuk, hogyan is állunk. A jelentés 12 főbb szempont (pillér) alapján sorolja be az országokat, mely szempontok maguk is több komponensből állnak, és így több dimenzióban is sorba lehet állítani az értékelt 152 országot. Mivel 150+ országban igen sok olyan van, amelyikhez képest simán felsőbbrendűnek képzeljük magunkat, mellbevágó a sokszor 120-dikat sem elérő helyezésünk.

Szándékosan csak az első, intézményi pilléren megyek most végig, mivel ez minden növekedési stratégia alfája. A sikereseké is, a sikerteleneké is. És itt nem csak arról van szó, mekkora a bruttó hazai össztermék, vagy a nemzeti jövedelem numerikus növekedése, hanem arról, hogy az adott gazdaság hogyan állja meg a helyét a változó világban, milyen a jólét az adott országban, hogyan használja ki a benne rejlő lehetőségeket. Ez maga a versenyképesség. Az intézményi pillér két részből áll: az államból és a privátszektorból. Az alábbi ábra a fordított skálájú függőleges tengelyen mutatja hazánk pozícióját a világ 152 országa közti versenyképességi versenyben 2007 óta. Minél nagyobb a szám, annál lejjebb vagyunk a létrán, ahogy a fordított skála mutatja.

Magyarország pozíciója a versenyképességi rangsorban az intézményrendszer minőségét illetően

Ehhez nem kell sok kommentár: a részt vevők kétharmada előttünk jár, olyan országokkal együtt, mint Sri Lanka, Namíbia vagy Mongólia. Az kifejezetten érdekes, hogy a felmérés szerint nem csak az állam, hanem a vállalati szektor is igen csehül áll, sőt, két éve szabadesésben van. Magyarországjobbanteljesít, persze.

Ha az állam működéséről van szó, mindenki a korrupciót emlegeti fel, pedig úgy tűnik, emellett a más szempontok szerint is rohad a rendszer. Sőt, így ez nem is rohadás, hanem gyors összeomlás.

Az állami intézményrendszer minőségi szempontjai szerinti sorrend

Az államigazgatás teljesítménye mindig is gyalázatos volt, de mostanra a befolyásgyakorlás, illetve a tulajdonjogok biztonsága olyan probléma lett, ami a harmadik világ legaljára lökte le az országot. Ezek szerint az „egy forintért megveszem a céged felét”-típusú esetek nem tettek jót a rendszernek, és mára Tádzsikisztánban is nagyobb biztonságban van valakinek a magántulajdona, mint Magyarországon. Ez azért fontos, mert a magántulajdon nem csak a piacgazdaságnak, hanem a szabadságnak is az alapja: ha nem biztos a tulajdonodhoz való jogod, akkor előbb-utóbb a szabadságodhoz való sem lesz az.

Az privát szektor, mint intézményrendszer minőségi szempontjai szerinti sorrend

A vállalati etika soha sem volt erősségünk, és mostanra ez lett ezen a részletezési szinten a legrosszabb pozíciónk. Az állami interferencia lehetne az egyik oka annak a rossz szereplésnek, de inkább fordítva néz ki a dolog: ebből a privátszektorból, ebből a társadalomból lehet, hogy mindössze ez jön ki. A politikusokat mi választjuk ki abból a halomból, amit mi termelünk ki, így az intézményrendszerünkért, ami versenyképességünk, jólétünk, lehetőségeink alapvető záloga, is mi vagyunk felelősek.

Jó reggelt Magyarország!

Forrás: WEF

Megjegyzés: A bejegyzés címe az első linken beidézett cikk címének teljes átvétele. Át lehetett volna fogalmazni, de ennél találóbbat nem találtam volna.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.