piaci érdekesség piacok

Holnap érdekes aukció elé nézünk

by totalreturn 2013. november 13.

A mai nap során 54 milliárd forint értékben vett vissza 15/A állampapírt az Államadósság Kezelő Központ, ami kirívóan nagy összegnek számít.

Az elmúlt napokban a nyilvánosságra hozott újabb történelmi mélypontra süllyedő inflációs mutatók komoly vásárlási hullámot indítottak el a hazai állampapír-piac rövid végén: a jelenleg legrövidebb kamatozó államkötvény (14/D) hozama közel 30 bázispontot esett, ezzel egy időben pedig gyakorlatilag minden 3-4 hónapon belül lejáró DKJ rátapadt a bűvös 3%-os szintre, vagyis alig pár bázisponttal vannak feljebb, mint az a szint, ahol jelenlegi ismereteink alapján véget érhet a hosszúra nyúlt hazai kamatvágási ciklus. Természetesen a rövid oldal többi papírja is rallizott: a 15/A és a 15/C is közel 10 bázisponttal került lejjebb. Ez egyben a 15/A esetében azt is jelenti, hogy a 3,25% köré süllyedő hozamszinttel (aminek a pénzpiaci ekvivalens hozama már 3,22% alatt van) a nagyjából 1-1,25 éves lejáratig már alig van bármilyen lejárati prémium a hozamgörbe rövid végén. Mindez már önmagában is érdekes fejlemény és meg is magyarázhatná, hogy miért adtak vissza a piaci szereplők 54 milliárd Ft értékben 15/A-t az Államadósság Kezelő Központnak (összesen 82,803 milliárd Ft összegben ajánlottak fel, amiből 54-et fogadott el az ÁKK), valószínűleg azonban ennél messzebb menő következtetésekre is juthatunk.


A részletekből arra lehet következtetni, hogy egy kimagaslóan nagy szereplő állhat a visszavásárlási aukció mögött. Mivel összesen 6 ajánlatot fogadott el az ÁKK, így már ebből is adódna, hogy rendkívül koncentrált visszaadásról beszélünk, a maximum-átlag-minimum hozam elhelyezkedéséből azonban még inkább arra lehet következtetni, hogy ez egy tipikus one-man show volt.

Természetesen ez felveti annak a kérdését is, hogy mi lesz az így felszabaduló pénzzel, hiányozni fog az állam finanszírozásából vagy holnap egy igen erős aukciót láthatunk?

Több szempontból is inkább az utóbbi várható. Egyrészről ha csak úgy hirtelen beszédelegne egy 80 milliárd Ft-os visszavételi szándék az aukcióra minden előjel nélkül, azt nagy valószínűséggel nem fogadná el az ÁKK (ha csak nem szeretné az év végi GDP arányos államadósság mutatót kozmetikázni, de ehhez talán még távol az év vége, és amúgy is kicsi a valószínűsége), sokkal inkább azt lehet valószínűsíteni, hogy előre megegyezhetett a titokzatos befektetővel, hogy visszaveszi a rövid papírt igen kedvező szinteken, feltéve, hogy az meghosszabbítja (legalább a jelentős részét) a holnapi 3, 5, 10 éves papírokat kínáló aukción. Mindebbe a történetbe passzolhat az egyik legnagyobb hitelezőnk, a Franklin Templeton: a legfrisebb szeptember végi adatok alapján (Bloomberg) több, mint 40 milliárdnyi 15/A-val rendelkezett (ami lehet több is egyrészt az azóta eltelt idő miatt, másrészt pedig azért, mert ott csak a legnagyobb, adatközlésre kötelezett alapjaik szerepelnek). Ráadásul a hozamgörbe meredeksége egyre csábítóbb: míg tegnap a rövid hozamok 10-30 bázispontot ralliztak, addig a hosszabbak csaknem ennyit emelkedtek, tehát – csak ezt mérlegelve – egyre kedvezőbb a kitettség hosszabbítása.


Minden esetre amennyiben mindez igaz, akkor holnap egy nagyon erős állampapír-aukció szemtanúi lehetünk, ami akár megálljt is parancsolhat az elmúlt csaknem két hét erőteljes hozamemelkedésének. Legkézenfekvőbbnek az tűnne, hogy ha a mai nagy eladó tényleg meg kívánja hosszabbítani a magyar állampapírkötvényeinek a futamidejét, akkor a 15/A-hoz legközelebb eső 16/D-t venné meg, ebből azonban a mai eladásból keletkező készpénzéből nem fog tudni eleget venni, hiszen a holnapra meghirdetett mennyiség ebből a papírból 17 milliárd Ft, amit az egyszeri megemelés és a délutáni top up aukció sem tud a mai visszavételivel egyenlő összegűre emelni. Ebből az következik, hogy ha minden készpénzét el szeretné költeni (a kamatlábkockázat emelése mellett), akkor más papírt is kell vennie. Ez az a gondolatmenet, ami közrejátszhatott abban, hogy ma a 23/A hozama csaknem 25 bázisponttal tudott csökkeni tegnaphoz képest, bár az azért komoly – pozitív – meglepetést okozna, ha az amerikai befektető ilyen hosszú papírra cserélné a kitettségének egy részét.

Persze ha mégsem lenne hosszabítás a mai visszadás után, vagy ez csak a rövid papírra koncentrálódna, akkor akár ellentétest hatást is kiválthat a mai fejlemény, mint ahogy azt ma a legtöbben gondolják.

Izgalmas lesz a holnapi magyar állampapír aukció!

 Update:
végül a várakozásainknak megfelelően az aukciót eltépték, a nagy visszaadó meghosszabbította magyar kitettségét, ami a hozamok stabilizálódásához, sőt erősödéshez vezetett.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.