piacok

Hogyan teljesítenek a feltörekvő részvénypiacok?

by totalreturn 2015. február 2.

Nem jól. Pontosabban vegyesen. Illetve… nem is olyan rosszul.

Amikor a múltkor írtam erről az eszközosztályról és a viselkedéséről, egy versenytárs kolléga igyekezett felhívni a figyelmet, hogy nem jó az egész, mert az ábrában nincsenek benne az osztalékok. Nincsenek is, de ebből a szempontból az igazán nagy tőkeértékű indexek között nincs égbekiáltó különbség: a feltörekvő MSCI-index és a fejlett piaci MSCI aggregátum osztalékhozama az elmúlt egy évben például egyaránt 2,8% volt, míg az S&P500-é 2,3%-ra rúgott. Ez utóbbi hosszú évek alatt látványos különbséget okoz, de az elmúlt 3-4 esztendő teljesítményét értékelve annyira nem számít. Így az árindexeket összehasonlítva igenis jó képet kapunk arról, hogy mi megy és mi nem.

A MSCI Emerging Markets Index mozgása az elmúlt tíz évben

Ahogy látszik, a vezető feltörekvő részvényindex több mint 3 éve csak sávozik, és per pillanat inkább a sáv alja közelében tántorog. Igen ám, de ez az index dollárban méri az eszközök teljesítményét, saját devizában már más a kép. Szerencsére erre is van index, ami pusztán a helyi devizás részvényárakat fűzi össze. Ez lassan kúszik felfelé, és mindössze 10%-ra van a mostani tudásunkkal inkább korrekció előtti felszúrásnak tűnő csúcstól.

MSCI EM Local Index az elmúlt tíz évben

Az alábbi ábra a különbség okát mutatja meg: a feltörekvő devizák a dollárral szemben, amiben az MXEF indexet mérjük, értékük mintegy egynegyedét vesztették el. Az ábra úgy értelmezhető, hogy éppen hány dollárt adni annyi feltörekvő devizáért, ami 2001. elején még 100 dollárba került. Most háromnegyed annyit, mint három éve. A devizaindex és a részvényindex devizakosara nem ugyanaz, de a trendet jól mutatja. (A kosár jelenleg CLP, BRL, MXN, HUF, ZAR, RUB, TRY, SGD, CNY, INR dollárral szembeni árfolyamait tartalmazza.)

JPMorgan Emerging Markets Currency Index

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a részvények teljesítményét a devizahatás húzza le, de ha simán a helyi devizás részvényárakat nézzük, a kép sokkal biztatóbb. Az osztalékokat is tartalmazókról pedig majd holnap.  

Forrás: Bloomberg, Aegon

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.