piacok

Görög és kínai

by totalreturn 2015. július 8.

Görögország foglalja el a címoldalakat, Kína csak a tőzsde esése miatt fér be a vezető hírekre. Pedig Görögország hosszú távú geopolitikai jelentősége mellett egyelőre marginális faktor, Kína pedig mégis a világ egyik legnagyobb gazdasága, ahol nincsen minden rendben.

A részvényárakról nem is hozok grafikont, van belőle elég, a piac belseje sokkal jobban mutatja, hogy mennyire szétesett az index.

A Shanghai Stock Exchange Composite Index 200 napos mozgóátlaguk felett kereskedő tagjainak aránya

Tavaly ősz óta az indextagok legalább 90%-a mindig a 200 napos mozgóátlaga felett kereskedett, sőt, az idén már nem volt egy sem az 1106 tagból (!), amelyik ne hagyta volna maga mögött ezt a kritikus trendmutatót. Ez az arány pár nap leforgása alatt 29%-ra esett le úgy, hogy a felügyeleti szervek a piaci kapitalizáció 40%-ának megfelelő mennyiségű részvény kereskedését közben felfüggesztették, néhány állami vállalat pedig azt az utasítást kapta, hogy a nagyobb tőkeértékű részvények árfolyamát vásárlásokkal tartsa fenn.

A kínai tőzsdemánia nem kapcsolódik annyira a reálgazdasághoz, mint más országokban, de elég sok háztartás éghetett most le az utóbbi napok esése miatt. A teljes vagyonra gyakorolt hatás persze még mindig pozitív, hiszen az emelkedő részvényárakon valaki meggazdagodott, de a tőzsdei összeomlás, akárhogy is történik, jelentősen tudja rontani az üzleti és a fogyasztói bizalmat.

A kérdés az, hogy egyébként történik-e olyan a kínai gazdaságban, amiről eddig nem tudtunk, de most tudjuk, és aggasztó. Az az igazság, hogy nem, aminek nem kis részben az az oka, hogy Kína még magának a kínai gazdaságpolitikai vezetésnek sem túl átlátható, nemhogy a magunkfajta külső szemlélőnek. Kis mozaikokból dolgozunk, és ezekből próbájuk összerakni az ellentmondásos összképet. A gazdaság lassul, de hogy ennek milyen következményei vannak a pénzügyi rendszerre, amiről tudjuk, hogy valamennyire túlfeszített, csak nem tudjuk mennyire, ugyancsak kérdéses.

A gazdasági növekedés pillanatnyi helyzetét illetően van néhány kínai mértékkel relatíve megbízható indikátor, amelyeket a Bloomberg egy indexbe gyúrt össze, és egyértelműen mutatja a gazdaság lassulását. A növekedési cél már csak 7%, nem 10, de egyelőre ennek is alatta vagyunk. Nem dráma, de figyelemre méltó.

China Bloomberg Monthly GDP Estimate

Kérdés, hogy ehhez képest tudunk-e valami mást. Az sokat mondó, hogy a lufiszerű sebességgel fújódó, majd kézifékes fordulót vett kínai részvénypiacot a szabályozó pánikszerűen igyekszik stabilizálni, pedig a tőzsde korábban, amikor a gazdasággal nem volt baj, nem volt a politika fókuszában. Lehet, hogy Kínában nagyobb a zűr, mint gondoljuk?

Egy biztos, a külkereskedelmi adatok inkább stagnáló, mint 6% felett növekedés gazdaság képét mutatják. Kína importja már hosszú ideje stagnál, pedig egy magas egyszámjegyű expanzióhoz emelkedő importnak illene tartozni.

IMF DOT China Mainland Imports from World CIF

A legutolsó adat februári, és szokatlan nagy a visszaesés, még úgy is, hogy ebben az időszakban a holdújévi ünnepségek miatt egy hétre teljesen le szokott állni az ország. Lehet, hogy ebben lesz korrekció, ezért ne is az utolsó adatot nézzük, hanem a 12 hónapos (egyéves) mozgóátlagot, ami a havi ingadozásokat kiszűrve mutatja az import utóbbi időre jellemző stagnálását. De Kína beszállítói sem látnak mást, Korea és Taiwan Kínába irányul exportja már régóta egy helyben topog.

Korea és Taiwan exportja Kínába

 

Még sok mutatót lehetne hozni persze, és most kétségkívül szelektíven válogatok. A konjunktúrához szintén kötődő teherautó-piac (itt szintén a szezonális kilengéseket szűrő 12 hónapos átlagot érdemes nézni) egy éve esik, és nyilvánvalóan a réz sem véletlenül úgy néz ki, ahogy.

 

A kínai teherautógyártás alakulása

Kínával egy egész könyvet meg lehetne tölteni, és nem akarom az ördögöt sem a falra festeni, de észben kell tartanunk, hogy a pénzügyi egyensúlytalansággal jellemzett gazdaság lassulása nem feltétlenül lesz sima, és a tőzsdei esésre adott szabályozó pánikreakciók mellett nem mehetünk el anélkül, hogy nem adunk esélyt annak, hogy esetleg nagyobb a baj, mint gondoljuk. A hírek Görögországgal vannak tele, pedig azt megoldani is könnyebb, mint azt lenne, ha Kínában valami nagyon kisiklana. Nem zárhatjuk ki, hogy végül görögnek sikerül, kínai viszont elterül.

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.