piacok

Eldől-e végre, merre akar menni az amerikai részvénypiac?

by totalreturn 2015. május 7.

Majdnem fél éve nem tudja eldönteni a Dow Jones Transportation Average, merre is akar menni. Ez elvileg azért fontos, mert az elmélet (vagy inkább hit) szerint nem mehet a piac új csúcsra anélkül, hogy a Transportation új csúcsra menne. momentán pedig nem úgy néz ki, hogy új csúcsra akarna menni.

A Transportation indexben egyébként 20 cég van, amelyek elvileg a szállítási, szállítmányozási szektorhoz kötődnek. Az, hogy tartós új részvénypiaci csúcshoz kell a szállítmányozási cégek jó teljesítménye is nem logikátlan, hiszen zakatoló konjunktúra esetén a szállítási teljesítmény is növekszik (a termeléshez szükséges közbülső inputok forgalma megnő), ami ugye húz(hat)ja a vállalatok részvényeit.

Ehhez képest az index november vége óta oldalazik, és áprilisban elhagyta őt az emelkedő 200 napos mozgóátlag is. Nem tudom, hogy ez utóbbi mennyire számít, hiszen az index nem átesett ezen a fontosnak tartott átlagon, hanem szimplán lemaradt róla. Az egy kicsit zavaró, hogy március vége óta az indextagok többségét adják, mint ahogy az is, hogy már napok óta ennek a 8500-9300-as sávnak az alját teszteli. Ha alatta zárná mondjuk a hetet, akkor az rossz jel lenne a piacok egészének is. Ha itt marad a sávban, akkor persze nem leszünk semmivel okosabbak.

A Dow Jones Transportation Average

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.