gazdaságpolitika

Chavismo

by totalreturn 2016. február 11.

Venezuelában kötött árfolyamrendszer van, hivatalosan 6,2921 bolivart kell adni egy amerikai dollárért. Ezzel az a gond, hogy ennyiért gyakorlatilag senki nem kap dollárt. A valós árfolyam (amiből minden bizonnyal több is van) ennél kicsit messzebb van, a grafikon mutatja, hogy hol.

A bolivar árfolyama a dollárral szemben

Aki nem látja az ábrán a hivatalos árfolyamot, ne essen kétségbe: a szabadpiacon ezernél több helyi egységet kell adni egy amerikai fizetőeszközért. Emiatt importkorlátozások is vannak érvényben, és Chavez utódja, a karrierjét buszvezetőként kezdő, majd szakszervezeti vezetőként folytató Nicolas Maduro politikai hatalmát többek között úgy igyekszik valahogy stabilizálni, hogy a hadsereg vezetői számára hozzáférést biztosít az ebből adódó zsíros korrupciós lehetőségekhez. Az állam és a valóság között tehát igen széles és mély szakadék tátong.

Chavez egyik húzása, mely haláláig népszerűvé tette, éppen a rezsicsökkentés volt, ezért Venezuelában, mely a világ olajtermelésének több mint 7 százalékát adja, rendszeres áramhiány van. Ahogy az árfolyam is mutatja, mindennek ára van. Ha nem így, akkor úgy.

Forrás: dolartoday.com

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.