piaci érdekesség

Chart of the day: a világ részvénypiacainak nagysága

by totalreturn 2014. szeptember 3.

Hat évvel a krízis kitörése után a világ részvénypiacainak összértéke ismét történelmi csúcson van. Azok számára, akik szerint a Fed, illetve a többi jegybank nem konvencionális eszközei lufit fúj a világban, ez kiváló jele annak, hogy az armaggedon ismét közeleg. Persze ez azért nem ilyen egyszerű.

Leginkább azért, mert a piac tőkeértéke nem csak attól függ, hogy mennyi a részvényár, hanem attól is, hogy hány cég dönt úgy, hogy nyilvánosan von be tulajdonosi tőkét és megy ki a részvénypiacra. A növekvő gazdaságokban elvileg a vállalati szektor modernizációját is jelzi a növekvő részvénypiaci jelenlét, amiből változatlan árak mellett is emelkedik a kapitalizáció.

A világ részvénypiacainak mérete mindenestre most mintegy 66 140 milliárd dollár. Ez tehát történelmi csúcs.

 

A világ részvénypiaci kapitalizációja milliárd dollárban

 

De nem csak az abszolút méret számít. A globális GDP-hez, azaz a világban termelt bruttó hozzáadott értékhez képest a világ részvénypiacainak együttes tőkeértéke még jelentősen elmarad a válság előtti szinttől. A tehát a részvénypiacok innen nézve nincsenek csúcson. Aki tehát pusztán a részvénypiaci kapitalizáció dollárértéke miatt kiált lufi-farkast, az inkább keressen más mutatót.

 

A világ részvénypiaci kapitalizációja a világgazdaságban előállított bruttó hozzáadott értékéhez képest

 

A képek forrása a Bloomberg illetve saját számítások.

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.