infláció járvány koronavírus usa

Behúzza a féket a Fed, jövőre jöhet a kamatemelés

by totalreturn 2021. december 17.

Gyorsabb lehet a visszavonulás

 

Már novembertől csökkenti havi 120 milliárd dolláros eszközvásárlását az amerikai Fed, mely nem sokkal a fokozatos visszavonulás (tapering) bejelentése után máris annak felgyorsításáról beszél. Hónapokig arra vártunk, hogy egyáltalán eldördüljön a startpisztoly, és bejelentsék, hogy az eddigi havi 80 milliárd dollárnyi kötvény és 40 milliárdnyi jelzáloglevél vásárlását lassítják. Ez ugyanis az első szigorító lépést jelenti a jegybank részéről.

November elején meg is történt a bejelentés, Jerome Powell, a Fed elnöke azt mondta, hogy 2022. közepére teljesen le is zárnák az eszközvásárlásokat. A korábban megvett értékpapírokat persze nem adja el a jegybank, és a lejáró összeget is újra befekteti, csak nem növeli tovább a pénzmennyiséget ezzel az eszközzel. Még egy hónap sem telt el, és Powell váratlanul már arról beszélt november végén, hogy a következő ülésen döntenek a tapering felgyorsításáról. A Fed elnöke szerint ugyanis a jelenlegi infláció és az erőteljes gazdasági növekedés mellett indokolt lehet a tervezettnél néhány hónappal hamarabb elérni a folyamat végére.

Elsősorban az infláció készteti lépésre a Fedet, akárcsak a világ többi jegybankját. Októberben 6,2 százalékkal emelkedtek az árak a tengerentúlon, ami több mint harmincéves csúcsot jelentett. Közben a munkaerőpiac is egyre erősebb, ami korábban sokáig visszatartotta a jegybankot a szigorítástól.

 

 

Jövőre indulhatnak a kamatemelések

 

Már az eszközvásárlások leállításának bejelentésekor az volt a piac vélekedése, hogy a jövő év közepén befejeződő program után belátható időn belül elindulhat a kamatemelés is a tengerentúlon. Eddig a többség úgy számolt, hogy 2022. második felében kétszer emelhet kamatot a Fed, azonban ha decemberben valóban felgyorsítják a folyamatot, akkor ezek a várakozások is erősödhetnek. 

Persze még mindig vannak kockázatok, azt a jegybank is elismeri, az elmúlt időszakban elsősorban a koronavírus új, omikron variánsával kapcsolatos félelmek uralták a piacot. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy amennyiben a korábbinál erősebben terjedő variáns tömegesen kezd megjelenni, akkor ismét korlátozásokra, lezárásokra lehet szükség a gazdaságban, ami visszavetné az aktivitást. Powell legutóbb arról beszélt, hogy egyelőre nagyon sok a kérdés az új variánssal kapcsolatban, melyek egy részére remélhetőleg a következő hetekben válaszokat kapnak. Ennek függvényében pedig még változhat a jegybank elköteleződése is a szigorítással kapcsolatban.

 

 

Nagyobb óvatosság kell a befektetőktől

 

Mibe és hogyan érdemes befektetni az emelkedő kamatok időszakában? Ez a helyzet a befektetőket is új kihívások elé állítja, elsősorban az elmúlt éveknél nagyobb körültekintést és aktívabb befektetési politikát igényel tőlük. 

A kötvénypiacon a magasabb infláció és kamatok emelkedő hozamot, az árfolyamok esését jelentik. Ugyanígy a részvények esetében az olcsó pénz korszakának vége bizonyos cégeknél a pénzügyi mutatók romlását okozza, elsősorban azoknál, melyek jobban rá vannak szorulva a piaci finanszírozásra, hitelre.

Mindkét piacon lehet ettől még jó vételi lehetőségeket találni, csak nagyobb körültekintésre van szükség, mint azt az elmúlt években megszokhattuk. Emellett vannak hagyományosan jól teljesítő eszközosztályok az emelkedő infláció idején, ilyen például a nyersanyagszektor. Ebben a helyzetben lehet jó választás az Aegon Panoráma alapja is, mely tudatosan az infláció elleni védelmet szolgálja a befektetők számára. 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.