A héten elfogadott ciprusi mentőcsomag több szempontból is különbözik az eddig életbe lépett bankmentő programoktól. A ciprusi betétesek bevonása a bankok feltőkésítésébe már önmagában komoly aggodalmat váltott ki a piaci szereplőkben, az pedig, hogy az Eurogroup elnöke mintapéldának tekinti a ciprusi megoldást tovább rontotta az európai bankszektor megítélését (annak ellenére, hogy a tavaly júniusban benyújtott bankunióval kapcsolatos EU bizottsági javaslat hasonló terveket tartalmaz). Az elfogadott csomag áthelyezi a kockázatot nemzetgazdasági szintről vállalati szintre, vagyis a nemzetállamok helyett először a részvényesek, majd a kötvényesek és legvégső esetben a betétesek viselik a banki veszteségeket. Ez egyrészről előrelépés az egyes tagállamokban hatalmasra duzzadt bankszektor kockázatainak kezelésében, másrészt azonban felerősítheti azokat a negatív hatásokat, melyeket az elmúlt években láthattunk az európai pénzügyi szektorban. Egyrészt tovább mélyítheti a különbséget a periféria és az egészségesebb Eurózóna tagállamokban működő bankok között. Míg a görög, portugál, spanyol és a legutóbbi negyedében a ciprusi bankokból komoly betétkiáramlás volt megfigyelhető az elmúlt években, addig ez a többi tagállamban alacsony, a betétáramlás pozitív tartományban ingadozott (Ábra: Bankbetétek változása az eurózóna tagállamaiban (év/év)). Ez persze ugyanúgy megjelent a banki forrásköltségekben, a divergáló hitelkamatokban, a hitelezési aktivitásban, és végső soron az eltérő gazdasági teljesítményben is.
A másik fontos következmény, hogy az ország szerinti differenciáláson túl az egyes bankok közti különbségek is tovább tágulhatnak. Az ciprusi terv szerint ugyanis Laiki bank nem biztosított betétjeit teljes egészben leírják, a Bank of Cyprus betétesei 40%-os veszteséget kénytelenek elkönyvelni, míg a többi bank betétesinek nem kell veszteséggel számolniuk. A fent említett betétáramlás így nem csupán országok között erősödhet fel ismét, hanem országon belüli bankok között is megélénkülhet, ami a rosszabb helyzetben lévő bankok terheit tovább növelheti.
Mindenképp előrelépésnek számít tehát, hogy a banki veszteségekből adódó kockázatokat egyre kevésbé szisztematikus, és inkább egyedi, az adott bankra vonatkozó kockázatként próbálják kezelni. Másrészről azonban ez mélyítheti az amúgy is a táguló régiós különbségeket, tovább rontva ezzel a periféria országok helyzetét az eurózónán belül.
