abszolút hozamú alapok hazai kötvények piacok

A világ legjobb kötvénye? – napi chart

by totalreturn 2016. augusztus 22.

Csak gondolatindítónak. Érdemes egy pillantást vetni a 30 éves Giltre, vagyis a britek hosszú állampapírjára.

Hihetetlen rali volt a brit kötvényekben a Brexitet követően: a várt lassulás, bizonytalanság, csökkenő inflációs várakozások és a remélt lazítás a jegybank felől megtette a hatását: az év elején látható 116-os árfolyamról 155 környékére lőtt ki az árfolyam, ami kevesebb mint 1 év alatt bő 30%-os hozamnak felel meg. (Persze szép hosszú, nagy duartionű papírt választottam, de hát akkor is.) Nem rossz, mi? (Természetesen biztosan találnánk olyan kötvényt, ami még ennél is többet hozott, hiszen például a feltörekvő kötvénypiac is nagyot ralizott az idén és akkor a devizákról még nem is beszéltünk, no meg lehet akár tovább is menni a duration-ben, de alapvetően a Giltre gondoltam, hiszen elképesztő, ami idén történt benne.)

Csak az összehasonlítás kedvéért:

Persze a német 30 éves kötvény birtokosai sem panaszkodhattak: 125-ről 160 környékére emelkedett a nettó árfolyam.

És bár ilyen mértékekről nem beszélhetünk, de azért az amerikai 30 éves papír is hozott egy csaknem 20%-ot nettó árfolyamban a mélypont maximum között (de itt azért inkább a 15%-os sáv a jogos, ha nem az extrém értékeket nézzük):

És bár elsősorban a Giltről akartam ma egy ábrát feltenni, de ha már lett német és amerikai is, akkor a leghosszabb, még likvidnek tekinthető magyar állampapírt is érdemes megmutatni: az USD-ben denominált 41-es lejáratú Rephun árfolyama az év elei 135-136-os értékéről 153 környékére pattant:

Apró betűs rész: a fenti írás nem minősül befektetési ajánlásnak, értelemszerűen nem fedheti le az összes forgatókönyvet, egyszerűen csak a szerző saját, jelen információk alapján kialakított pillanatnyi véleményét tükrözi. Mindez a bejövő információk függvényében drasztikusan változhat.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.