egyéb érdekesség

Újra szerb csapat nyerte a CFA Institute részvényelemző versenyének hazai fordulóját

by TotalReturn Blog 2018. február 1.

A magyar CFA egyesület Magyarország, Szerbia és Horvátország egyetemistái részvételével idén kilencedik alkalommal rendezte meg a CFA Investment Research Challenge verseny hazai fordulóját, melyet ismét egy szerb csapat nyert meg.

Az Aegon Alapkezelő támogatásával 2018. január 19-én, pénteken rendezték meg Budapesten, immáron kilencedik alkalommal, a neves CFA Institute Investment Research Challenge globális részvényelemzői verseny magyarországi döntőjét. A CFA programot is szervező amerikai CFA Institute által életre hívott verseny helyi fordulójában három ország, Magyarország, Szerbia és Horvátország 8 egyetemének 10 csapata versenyzett a díjakért. A helyi forduló győztese, a belgrádi egyetem csapata áprilisban Dublinban mérkőzhet majd meg az EMEA régió győzteseivel, a regionális döntőből pedig a globális döntőbe juthatnak tovább, melynek helyszíne idén Kuala Lumpur lesz. Ebben az évben rekordszámú hallgató vesz részt a versenyen 1075 egyetemről az egész világon.

A verseny során az egyetemi hallgatóknak egy tőzsdén jegyzett vállalatot kell elemezniük írásban, és elemzésüket utána a szakmai zsűri előtt szóban is prezentálják. A diákoknak lehetőségük van a verseny során betekinteni egy tőzsdei részvényelemző munkájába, megtanulhatják a szakma fortélyait, és megismerkedhetnek az elemzett cég vezetőivel is. Az idei versenyen a résztvevőknek tavaly a budapesti értéktőzsdére bevezetett Waberer’s International részvényeit kellett elemezniük.

A verseny hazai fordulójának fő támogatója idén az Aegon Alapkezelő. A nyertes csapatok díjazása mellett az Alapkezelő meghirdetett egy gyakornoki programot is a versenyzők körében. A legjobbnak ítélt diákok egy minimum 6 hónapra szóló gyakornoki állást kaptak az Alapkezelőnél.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.