piaci érdekesség piacok tőkepiacok

Szakad vagy nem szakad? Egy százalék alatt a német hosszú hozamok

by totalreturn 2014. augusztus 15.

Talán az év egyik legnagyobb meglepetése volt eddig a tőkepiacokon (nekem legalábbis mindenképpen), hogy a fejlett piaci kötvényhozamok nem felfelé, hanem lefelé tartanak. Miután tavaly a Fed bejelentette, hogy fokozatosan csökkenti eszközvásárlási programját a hosszú dollárhozamok gyors és jelentős emelkedése után a további  irány egyértelműnek tűnt, ez év elején az elemzők nagy része 3% fölé várta 2014 végére az amerikai tízévest. Ezzel szemben Izlandon kívül nem találunk fejlett országot, ahol az állampapírhozamok feljebb lennének, mint év elején.

Sőt, Németország csatlakozóban van a Japán és Svájc által fémjelzett országcsoportba: ezekben az országokban a tízéves államkötvény hozama 1% alatt van a defláció ellen vívott harc következményeként. (A német és amerikai állampapírhozamok különösen érdekesek egy kötvénypiaci befektető számára, hiszen ezek számítanak a világban „kokckázatmentes” termékeknek, szinte minden más kötvény ezekhez árazódik.) Azt hiszem, ez az 1%, amit „pszichológiai” szintnek szoktak nevezni, így ez megér egy rövid összegzést.

Gyenge a német gazdaság

Már egy ideje látszott, hogy az európai konjunktúra lassul, a PMI-ok január óta folyamatosan csökkentek, erre tett még rá az ukrán válság által okozott hangulatromlás. Az elmúlt egy hónapban már lehetett sejteni, hogy a második negyedéves Eurózónás GDP nem lesz acélos, de főleg a német negyedév/negyedév adat lett különösen rossz. Emellett az európai dezinfláció is tovább tart, nem csoda, hogy az Európai Központi Bank is aggódva figyeli a fejleményeket. A gyenge növekedési adatok önmagukban is lefelé nyomják a német hozamokat, a gyenge adatok nyomán pedig a piac további monetáris lazítást (akár állampapír-vásárlást) vár az EKB-tól, ami erősíti ezt a nyomást. (A geopolitikai feszültésgekről nem beszélve).

Nézzünk pár érdekes ábrát ezzel kapcsolatban!

Inflációs várakozások

A német inflációs várakozások összeomlottak az elmúlt hetekben, sőt, a tíz évre várt átlagos infláció mértéke gyorsabban csökkent, mint a kötvényhozamok, így ez a reálkamatok emelkedését jelentette egyúttal. Ez egyrészt az EKB-t további aggodalommal töltheti el, hiszen az inflációs várakozások horgonyzása, menedzselése számukra különösen fontos, másrészt a reálkamatok emelkedése furcsa egy monetáris lazítást igénylő környezetben. Ebből az egyenletből még akár a német hozamok további csökkenése sem kizárt.

Az amerikai és német állampapírok hozama közti különbség 

Az amerikai-német állampapírhozamok különbsége csúcson van, de mégis úgy tűnik, hogy a német húzza magával lefelé az amerikait. Az USA gazdaság jól teljesít, nem feltétlenül lenne indokolt a hosszú hozamok további esése, így a spread további tágulása sem kizárt.

 

Hazai kötvénypiac 

Régiónkra kettős hatása van a fentieknek. Legfontosabb külpiacaink gyengélkedése a hazai exportnak sem jó, így növekedési oldalról ennek lehetnek negatív hatásai az állampapírhozamokra (a közép-európai régió többek között azért volt kedvelt a feltörekvő piacokon belül az első félévben, mert jól fel tudtunk kapaszkodni az európai konjunktúrára). Másrészt viszont a tartósan alacsony német hozamok az állampapírjaink attraktivitását növelik, bár nem szabad elfelejteni, hogy a külföldiek közül jelentős többségben vannak az amerikai befektetők, akiket az amerikai hozamok alakulása jobban érdekel. De ezzel kapcsolatban is optimisták vagyunk, lásd Zoli írását.

De tény, hogy az amerikai tízévessel szembeni felár az éves átlaghoz képest sokkal kevésbé fest jól.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.