árupiacok

Olaj 2.0?

by totalreturn 2015. január 21.

2014. legnagyobb tőkepiaci sztorija kétségkívül az olaj volt, és most sokan keresnek valami hasonlót 2015-re. Már meg is van az egyik jelölt.

A rézről van szó, amiről már én is írtam itt meg itt, illetve legutóbb december elején itt. Tény, hogy a grafikon azt sugallja, hogy a réz piaca teljesen megváltozott, és ami az árszintet illeti, szinte biztos, hogy rezsimváltás volt. Kérdés, hogy a piac hol fog megállni. Aki kvázi csukott szemmel, csak technikai alapon kereskedne ezzel az izével, valószínűleg a 2008-as sáv aljában gondolkodna. Tény, hogy nem túl biztató az ábra.

A réz havi bontásban

Az LME, a COMEX és a Shanghai Futures Exchange készletadatai alapján egyébként a készletek tonnában a tízéves minimum közelében vannak, igaz, az utóbbi hetekben némi emelkedés figyelhető meg.

A három vezető árutőzsdéhez tartozó készletek nagysága

A réz a kínai konjunktúra függvénye, amiről azt tudjuk, hogy lassul, és a lassulás középpontjában éppen az építőipar van, ami jelentős rézfogyasztó. Igen ám, de a beruházásokon keresztüli gazdaságösztönzés még mindig a kínai gazdaságpolitika egyik eszköze, csak most nem a lakások-, hanem a zárt pályás tömegközlekedési beruházásokba öntenének egy kis pénzt, márpedig kábel oda is kell. Úgyhogy most megy a boksz, melyik hatás erősebb, az elemzők eléggé megosztottak a témában. A bányatársaságok persze azt mondják, hogy a kínai kereslet töretlen, és stabilizálódnak az árak, de ugye ők mást nem is nagyon mondhatnak, a spekik pedig szeretnének látni még egy 2014-et. Az is érthető.

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.