makrofolyamatok

Nap grafikonja: monetáris jelenség-e az infláció?

by totalreturn 2014. november 13.

Amikor a Fed, az ECB, a BoJ, a BoE, az SNB és a PBRC is sorra nyitotta meg a pénzcsapot, sokan azt gondoltuk (jómagam is), hogy ennek lesznek inflációs következményei. Pedig addigra már volt ellenpélda is.

Természetesen Japán, ami egy ingatlanpiaci és vállalati beruházási buborék, valamint az ezzel együtt járó hitelezési mámor után mindenféle növekedési stratégiát kipróbált. Attól, hogy ennek inflációs kockázatai vannak, senki nem félt, sőt, remélték, hogy lesz, mert a hitelbuborékot legsimábban inflációval lehet kezelni. A monetáris bázis 1997. és 2004. között évi 10%-kal nőtt, ami első látásra nem sok, de szignifikánsan nem nulla. A pénzpumpa 2009-ben is beindult, majd szűk két évvel ezelőtt hipersebességre váltott. Az eredmény? Nulla.

Az ábra a monetáris bázis nagyságát, illetve a friss élelmiszerek és energiaárak nélkül számolt árszintet (azaz a maginflációs mérőszámok alapját) mutatja. Nem kell komoly statisztikai elemzés, hogy inszignifikáns kapcsolatot lássunk a pénzmennyiség és az árszint között hosszú távon is.

A monetáris bázis, valamint az élelmiszerek és energia nélkül vett árszint Japánban

Ez természetesen diadal a pénz-infláció kapcsolatát hangsúlyozó monetaristákkal régóta szakmai és ideológiai háborúban álló keynes-i közgazdászoknak, akik ezt az összefüggést vitatták. De az ő sikerük sem teljes, mivel az általuk javasolt gyógymód, a költségvetési hiány néha agyatlan növelése sem hozott konjunktúrát Japánba, viszont elég volt ahhoz, hogy az államadósság iszonytató szintekre menjen fel. Hogy azzal mi lesz, nem tudjuk, talán jobb nem is belegondolni, de tény, hogy ami Krugman és társai inflációs-pénzmennyiséges nézeteit illeti, azok igaznak bizonyultak. Az infláció tehát abban az értelemben nem monetáris jelenség, hogy a pénzpumpa nem vezet simán inflációhoz, ahhoz más is kell.

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.