piacok

Eközben a kötvénypiacon

by totalreturn 2016. február 2.

A Fed talán későn, de végre valahára kamatot emelt decemberben, a kötvénypiac azonban nagyon hamar elkezdte visszavenni a kamatemelési várakozásait. Az irányadóhoz igen közel álló kétéves amerikai kötvényhozam a hirtelen kilövés után az idén szabadesésbe kezdett. A 75 bázispont körüli érték, ami korábban ellenállás volt, most támaszként funkcionál. Az nem jó, hogy a múlt heti részvénypattanásban, amelyben egyedi részvényszinten némi vételi erő is megjelent, a hozam minden nap egyre lejjebb ment. Ez a háromnegyed százalék tehát most kritikus szint.

A kétéves amerikai kötvényhozam heti bontásban

Elsőre úgy tűnt, hogy a decemberi kamatemelés végre elindít egy monetáris ciklust, ami ha nem is lesz olyan gyors és nem is tart olyan sokáig, mint az előző ciklusok, mégis magasabb kamatszintet fog eredményezni, mint ami az elmúlt évekre jellemző volt. Nos, a hosszú lejáratú kötvények ezt egyelőre nem igazolják vissza. A 10 éves kötvényhozam decemberben nem tudta elérni a nyári szintjeit, most pedig a tavalyi második félév mélypontjait teszteli.

A tízéves amerikai kötvényhozam heti bontásban

A leghosszabb, harminc éves lejárat formálisan még feljebb van, mint a féléves mélypont, de ha a heti zárókhoz hasonlítjuk a kamatot, akkor gyakorlatilag az is a minimumok közelében tanyázik. A hosszú kamatok esetében a momentum indikátorok lefelé mutatnak, ami a kétévesnél — egyelőre? — nincs így.

A harmincéves amerikai kötvényhozam heti bontásban

A német Bund hamarosan ismét short of a lifetime lesz, az 1 százalékos szint sikertelen tesztelése után megint a nullához konvergál, és lejjebb van, mint az elmúlt féléves mélypontja. Itt lebegtetik az ECB újabb lazítási csomagját, ami formálisan jelenthet újabb keresletet, de a mostani program is brutális, mégis feljebb ment a piac a bejelentés után, mint előtte volt. Ez azt sugallja, hogy nem feltétlenül a program mozgatja a piacot, a kamat a jegybank nélkül is járja a maga útját. És ha ez az út lefelé mutat, az annyira nem vicces.

A tízéves német kötvényhozam heti bontásban

 

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.