piacok

Dollárcsúcs

by totalreturn 2015. november 16.

Egyelőre nem az euróval, hanem a forinttal szemben. 8 és fél százalékra vagyunk a történelmi csúcstól, amit 2000-ben sikerült beállítanunk. A dollárrelációban exportálók tapsikolhatnak most örömükben. Ha dollárforint kitör a március óta tartó sávból, akkor jó eséllyel megkóstolhatjuk a több mint tizenöt évvel ezelőtti szintet!

Dollárforint árfolyam havi bontásban

A mozgás túlnyomó része persze a dollár erősödéséből jön, az utóbbi hónapokban az euróval szemben csak sávozott a forint. Jelentősége a reálgazdaság szempontjából marginális, a nyersanyagexportunk árazódik át majd valamennyire. A dollárban elszámoló portfolióbefektetők esetében jobban számít ez a trend (az ő forintbefektetéseik dollárhozama így igen rossz lenne), de ezzel már szembe kellett nézniük az elmúlt egy évben, miközben egyébként a forint még a sarat legjobban álló devizák között volt. Szóval ez most inkább csak érdekesség.

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.