piacok

CSAK NYUGALOM, 2015 NEM A FORINT ÉVE LESZ

by TotalReturn Blog 2015. január 13.

A forint egész évben gyenge maradhat, de semmi ok a pánikra, a jegybank sem fog közbelépni. A külföldi kötvénybefektetőknek pont megfelelő a magyar gazdaságpolitika, az államadósságot továbbra is nyugatról finanszírozzák, és az olajár sem borítja a költségvetést. A vasárnapi zárva tartás viszont okozhat némi sokkot, a bankrendszerben pedig felelőtlen hitelezéshez vezethet a túlzott politikai kontroll. Duronelly Péterrel, az Aegon Alapkezelő szenior portfóliómenedzserével beszélgetett Fekete Emese a vs.hu újságírója.

vs.hu: Nagyon rosszul kezdődött az év, majdnem ugyanolyan gyenge a forint, mint 3 évvel ezelőtt, amikor az eddigi történelmi mélypontot beállította. Ezentúl 320-as euróra kell berendezkednünk?

Duronelly Péter

Duronelly Péter – Aegon Alapkezelő

Duronelly Péter: Nem csak a forint kezdte rosszul az évet, a feltörekvő piaci devizák összességében nem állnak jól. De már tavaly, az utolsó negyedévben is ez volt az általános trend, ahhoz képest a forint nem gyengült túlságosan sokat. Év vége óta 2 százalékot mozdult el az árfolyam (az interjú felvétele után, csütörtökön valamelyest vissza is erősödött  a szerk.), ennek olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítanék. Sőt, én arra számítok, hogy a sok feltörekvő piaci deviza közül a forint még relatíve jól is fog teljesíteni, de az alapvető trend alól nem húzhatja ki magát, az pedig a dollár erősödése mindennel szemben. Szerintem


“a dollár több éven keresztül is erősödni fog, és akár

már az idén sem tartom kizártnak, hogy a forinttal

szemben eléri a 300-as árfolyamot.”


 

Hogy ez az euróval szemben konkrétan mit jelent, azt nem tudnám megmondani, de hangsúlyozom, a forint most nem az a deviza, amelytől az embernek a haját kellene tépnie.

vs.hu: Akkor tehát nincs dráma, és nem kifejezetten a forint elleni támadásról van szó.

D.P.:Nem, nem, egyáltalán nem. Nyilvánvalóan azt, hogy 320 forint körül van egy euró, és hogy….

A teljes interjút itt olvashatják: http://vs.hu/gazdasag/penz/csak-nyugalom-2015-nem-a-forint-eve-lesz-interju-duronelly-peterrel-0109#!s0

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.