piacok

Beszakadt a Wal-Mart és ebből még nagy baj lehet

by totalreturn 2015. október 15.

A papírok szabadesésben voltak egész nap, a 213 milliárd dolláros piaci értékű cég 20 milliárd dollárt veszített csak a szerdai kereskedésben. (Csak hogy viszonyítani tudjunk: 213 milliárd dollár az csaknem 58 ezer (!) milliárd forint. Ez a magyar költségvetés 2015-re tervezett bevételének csaknem négyszerese!) A Wal-Mart részvények ott vannak a New York-i tőzsde két nagy kosarában, a Dow Jonesban és az S&P500-ban, ráadásul akkora súllyal, hogy mind a kettőt negatív tartományba húzták, még ha a két mutató vesztesége elhanyagolható is volt a nap végére.

 

Ez állt a háttérben

A cég részvényeinek esése túlmutat az egyszeri veszteségen és akár tovább is terjedhet nemcsak a kiskereskedelmi szektorban, hanem még szélesebben körben. Az amerikai GDP kétharmadát a fogyasztás adja, azaz hogy az amerikaiak mennyit hajlandóak és képesek költeni javakra és szolgáltatásokra. Mivel a világ legnagyobb gazdaságáról van szó, az ide érkező rossz számok különösen érzékenyen érintik a befektetői hangulatot egy olyan időszakban, amikor egyelőre felmérhetetlen a világgazdaság lassulásának valós hatása. A Wal-Mart számai gyakorlatilag makrogazdasági adatként is funkcionálnak, hiszen elég pontosan mutatják az átlag amerikai háztartások pénzügyi helyzetét. Hétköznapi termékeket, mindennapos fogyasztási cikkeket árulnak elérhető áron a mosóportól a zabpelyhen át a LED tévékig. A cég menedzsmentje egy szerdai befektetői fórumon jelentősen rontotta a következő pénzügyi évre vonatkozó előrejelzését, ami szerint 6 és 12 százalék között lehet a nettó eredmény visszaesése. A bejelentés azonnali pánikot okozott az amúgy is ideges tőzsdén.

Mindeközben egy technikai ok is volt a nagy esés hátterében, a papír ugyanis a reggeli fejreállás után fontos technikai szintet tört át lefelé. Ez azt jelenti, hogy a részvény elérte azt az alacsonyabb árat, aminél kiszámíthatóan megnő az eladók száma, akik már előre biztosították magukat a későbbi, nagyobb veszteség ellen azzal, hogy megbízást adtak a részvény eladására arra az esetre, ha az elér egy bizonyos árfolyamot. Ez a Wal-Mart esetében 63,85 és 62,63 dollárnál volt (MarketWatch). Szóval miután a részvény ára beesett ez alá a szint alá, az automatikusan további eladást generált.

/Forrás: Yahoo Finance/

Ez lehet a következmény

Az óriáscég tőzsdei bukása lehet ugyan egynapos sztori, és semmi nem zárja ki a másnapi korrekciót. (Közvetlenül az amerikai tőzsdezárás után már enyhe pluszban volt a részvény.) Ugyanakkor mind a rontott előrejelzésük, mind a szélsőséges árfolyammozgás erős figyelmeztetés. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom nagyon erősen kötődik a kínai feldolgozóiparhoz, aminek számai hónapok óta tartják rabigában a piacokat, így az amerikai várakozások romlása ráerősített a félelmekre. A romló kiskereskedelmi hangulat a csökkenő amerikai fogyasztástól való félelmet igazolja vissza, amire a bérszínvonal stagnálásából már korábban következtetni lehetett. Ráadásul túl sok óriáscég épült az amerikai fogyasztók pénztárcájára, ezek közül sok kifejezetten az internetes kereskedelemre (pl. Amazon), és az itt keletkező piaci buborékokra már régóta sokan figyelmeztetnek. A részvénypiaci idegességet kitűnően mérő VIX-index, amit félelem indexnek is szoktak nevezni, az elmúlt hetekben csúcsokon volt, ami kitűnően jelzi előre, hogy elég egy szikra ahhoz, hogy tűzvész legyen.

 

/Forrás: Reuters/

A szerdai amerikai tőzsdezárás után egyelőre nem látni, hogy a tűz tovaterjedt-e, azt még befolyásolhatják a következő napok vállalati beszámolói. Azokkal viszont az a legnagyobb gond, hogy a harmadik negyedévről szólnak, tehát egy múltbeli állapotot tükröznek. Sajnos a Wal-Mart előrejelzése ebben a pillanatban übereli azokat. Ugyanakkor talán még pozitív fejleménye is lehet a dolognak (piaci szempontból), amennyiben a Fed a lassulástól való félelmében mégis elhalasztja az idei évre már betárazott kamatemelést. Persze egy nagy cég egynapos zuhanása miatt ezt valószínűleg nem fogják megtenni, ugyanakkor ha a tűzvész továbbterjed, és a legújabb számok igazolják a félelmeket, akkor akár előfordulhat, hogy befolyásolja a kamatdöntést. Egyébként egy tegnapi előadásán az egyik Fed tag már nyíltan kiállt az idei emelés ellen, szóval nem lennék meglepve, ha a visszaeső lakossági költéstől és a lassulástól való aggodalom miatt az amerikai jegybankárok hozzányúlnának az évek óta jól bevált eszközükhöz: hogy nem csinálnak semmit.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.