gazdaságpolitika piaci érdekesség

A nap grafikonja: keleti mese

by totalreturn 2014. szeptember 18.

Volt egyszer egy ország, ahol a karizmatikus, elnöki ambíciókkal is rendelkező népszerű, de megosztó személyiségű miniszterelnök fenekestül felforgatta a politikai és államigazgatási rendszert, mikor hatalomra került. Sikereit részben annak köszönhette, hogy volt egy befolyásos partnere, aki a háttérből segítette, szervezte, finanszírozta az általa kiépített rendszert. Aztán a két ember között a viszony megromlott, nyílt háború tört ki.

A helyzet odáig fajult, hogy a befolyásos háttérember elkezdte a miniszterelnök embereit korrupciós vádakkal levadászni, aminek komoly visszacsapás lett az eredménye. Az azóta elnökké avanzsált Recep Tayyip Erdogan, mert róla van szó, nyílt leszámolást hirdetett korábbi szövetségesével, Fethullah Gülennel. Ez most ott tart, hogy a Gülenhez, illetve mozgalmához és üzleti köreihez köthető Bank Asya sorra veszíti el ügyfeleit, leginkább betéteseit, értelemszerűen az állami, illetve az Erdoganhoz köthető egyéb vállalatok köréből. A bank likviditási problémákkal kezd küzdeni, és a török bankfelügyelet már a „megfelelő lépésekben” gondolkodik, mielőtt bekövetkezne a legrosszabb. Gülen, ha nem vigyáz, nemsokára szegényebb lesz egy bankkal.

A részvényeket beadták persze, a bank rövid életének mélypontján van. Ez sajnos előfordul, ha az üzleti modell nem az innováció, a versenyképesség, és a legjobbra való törekvés, hanem a politikai kapcsolatok, a befolyás, a sötét háttéralkuk. 

Bank Asya heti bontásban

Forrás: Bloomberg

Azért elképesztő, hogy a világban milyen dolgok vannak, nem?

 

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.