makrofolyamatok

5 perccel éjfél előtt

by totalreturn 2015. június 1.

Ma nem csak a nyár kezdődött el, hanem az aktuálisan üzemelő görög csomag utolsó hónapja is. Görögország nyaka körül szorul az a hurok, amit saját maga font, és amibe bele is dugta a fejét. A zsinór másik végét a gravitáció, illetve a görög választók húzzák.

Ez a június nem csak azért fontos, mert az IMF felé újabb 1,6 milliárd eurót kel fizetni, hanem azért is, mert úgy tűnik, erre a hónapra a görög költségvetés forrásai annyira elapadnak, hogy már az állami alkalmazottak és a nyugdíjasok bérét sem tudják zökkenőmentesen utalni. Ez a két csoport eddig egyértelmű elsőbbséget élvezett a költségvetési forrásokból való részesedést tekintve, így amennyiben a büdzsé pénzügyi helyzete nem javul, a görög politikai egyensúly is könnyen borulhat.

A választók kétarcúságáról már volt korábban szó, és ez hozza képbe a harmadik fontos ügyet. A betétesek január óta menekülnek a görög bankrendszerből, és hogy ez a bankrendszer szempontjából mit jelent, itt egy ábra. A grafikon a bankrendszer mérlegfőösszegét (ami nem csak a bankok által nyújtott hitelekből áll, hanem értékpapír-állományt, a saját ingatlanvagyont, egyéb tárgyi eszközöket, sőt, a beruházásként aktivált szoftvert, know-how-t és egyéb, ún. immateriális javakat is tartalmaz) hasonlítja össze a mérleg másik oldalán álló betétek nagyságával, illetve a görög jegybank mérlegfőösszegével.

A görög bankrendszer pénzügyi folyamatai

A világoskék vonal értelmezése egyértelmű: megmutatja, hogy a mérlegfőösszeg hány százalékát finanszírozzák a betétesek. Az adattal az probléma, hogy ebben a felfokozott hangulatban réginek tekinthető, mindössze márciusig van hivatalos adat, pedig a helyzet hétről hétre, sőt, napról napra romlik. Annyi látható, hogy a válságban volt egy betétmenekítés, ami megállt, és a bankrendszer a mérlegfőösszegének összehúzódásával javított a forrásszerkezetén. Aztán az idén elindult az újabb exodus, aminek köszönhetően a „helyzet fokozódik”, csak éppen azt nem tudjuk, mennyire.

Valószínűleg elég durva lehet szitu, legalábbis erre utal a sötétkék vonal. Itt április végi a legújabb adat, és a görög jegybank mérlegfőösszegét hasonlítja össze a bankrendszerével. Bár a görög jegybank feladata kizárólagosan nem a kereskedelmi bankrendszer finanszírozása, így azt nem lehet kijelenteni, hogy a görög bankokat 40%-ban a jegybank látja el forrásokkal (amiből a menekülő betéteseket is kifizetik), de az valószínű, hogy a Bank of Greece mérlegének robbanásszerű növekedése mögött az ECB-től kapott sürgősségi forrás áll, amit továbbpasszol az ország kerbankjainak.  

Az ECB egyébként már bemondta, hogy „it is five to midnight for the Greek banks”, ezért a feleknek sok idejük nem maradt. A tárgyalás, és az ebből adódó lehetőségek közüli döntés természetesen politikai folyamat, de a helyzet, és következményeinek megértéséhez szükséges, hogy tisztában legyünk a pénzügyi rendszer állapotával. 5 azért perc nem kevés, legalábbis több, mint kettő. Ciprasz&Co. viszont lassan döntés elé kerül, ami saját politikai jövőjük szempontjából is élet-halál kérdés lehet.

Forrás: Bloomberg

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.