piacok

Zavaró divergencia az amerikai piacon

by totalreturn 2015. június 25.

A főbb amerikai indexek a csúcson vannak, de közben igen zavaró, hogy a Dow Jones Transportation index gyakorlatilag január óta esik. Ez a furcsa kettősség igen ritka. Mit lehet ebből kiolvasni?

Az elmélet, vagy inkább némi megfigyelésen alapuló hiedelem szerint a piac nem tud tartósan új csúcsot ütni, ha a Transportation szektor nem megy új csúcsra. Értelmes közgazdasági érveket is fel lehet hozni az ún. Dow Theory mellett, így kényelmetlenül érzi magát az ember ilyen divergencia láttán. Mert nem csak a nagy kapitalizációjú részvényeket tartalmazó S&P 500 ment új csúcsra, hanem a kisebb cégek indexe, a Russel 2000 is. (Az ábra nem mutatja, de a new yorki tőzsdére bevezetett összes részvény alakulását mérő New York Stock Exchange Composite Index is történelmi csúcsra ment áprilisban, amitől most 1,7%-kal van mindössze elmaradva.)

Az S&P 500, a Russel 2000 és a DJ Transportation relatív teljesítménye 2015-ben

Vannak, akik szerint a szállítási szektor a közelgő részvénypiaci korrekciót jelzi, és akár igazuk is lehet. Annyit azonban érdemes tudni, hogy a Transportation tavaly messze túlteljesítette a két másik indexet (különösen a szinte egész évben csak tötyögő Russelt), így a hosszban hívők azt mondják, most mindössze egyfajta „mean reversion” történik, a hozamok valamilyen értelemben vett átlaghoz térnek vissza.

Az S&P 500, a Russel 2000 és a DJ Transportation egyéves visszatekintő hozamai

Tavaly volt olyan időszak, amikor a TRAN egyéves hozama 30% volt, így végül most sem annyira drámai a helyzet. Viszont május óta eső napokon az index szinte minden tagját adják, a Fedex kivételével nincs cég, ami az elmúlt egy hónapban új csúcsra ment volna, miközben az S&P-tagok 8-10%-a megy minden nap új egyéves maximumra.

Megnéztem, az elmúlt években milyen különbség volt a Russel és az S&P éves hozamai között, és hogyan alakult ez a Transportation-S&P viszonylatban. Mint az alábbi ábrán látható, tavaly a TRAN éppen annyival teljesített felül, amennyivel a Russel alul, tehát akár meg is fordulhat ez a viszony. A különbség mindössze annyi, hogy tavaly a Russel úgy teljesített alul, hogy közben az októberi furcsa általános esés kivételével nem volt lecsúszó.

A Russel 2000 és a DJ Transportation egyéves hozamai az S&P 500 egyéves hozamaihoz képest

Összességében tehát kétarcú a piac. Az nem gond, hogy az egyik szektor eső trendben van, ha a teljes piac (beleértve a kicsi és a nagyobb cégeket is) összességében széles bázissal emelkedik. De pont a Transportationnak van egy legendás, nem logikátlan kapcsolata a teljes piaccal, ezért jobb lenne, ha legalább sávozna, vagy látnánk a tagjai között némi divergenciát. De nem így van, marad a dilemma.

Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.