abszolút hozamú alapok CEE régió forint Monetáris politika piacok

310 a mágikus szint

by totalreturn 2016. június 9.

A korábbi bejegyzéseink gondolatmenetét követve nézzük végig a forintot – az elmúlt hetekben – befolyásoló legfontosabb tényezőket (korábbi bejegyzések itt, itt és itt).

A makro kép az elmúlt időszakban relatíve pozitívabb lett: a befektetők által követett szokásos mutatók továbbra is támogatóak voltak, ezek alapján a forint a feltörekvő devizák közül az egyik legstabilabb. Ehhez társult, hogy a kamatvágási ciklus végeztével kiározódott egy igazi tail risk – nem valósultak meg a 0,5%-os vagy esetleg még alacsonyabb alapkatot vízionáló, túlzó várakozások. Ez lökést adott a hazai devizának.

Az értékeltség tekintetében a rövid távú, régiós indikátorok (a rövid távú momentum) inkább semlegesek voltak, de a hosszú távú értékeltség (fair value modellek) továbbra is enyhén pozitív volt.

Ami igazán tudta mozgatni az árfolyamot az viszont nem más, mint a technika volt – ez az, ami nálunk is átbillentette a mérleget a forint irányába.

Egyrészről eljutottunk a technikai kép tekintetében is a sáv tetejére: az árfolyam érdemben megközelítette a 318-as szintet.

Ami azonban ennél még érdekesebb volt, az a flow és a pozíciónáltság változása. Korábban Nagy Márton nyilatkozatai egyértelműen a forint gyengítésének irányába mutattak, ami a túlzó kamatcsökkentési várakozásokkal karöltve elijesztette a befektetőket (habár ez utóbbiakat Nagy Márton épp cáfolta).

A Citi fenti indikátorain jól látszik: mind a pozícionáltság jelentősen csökkent, mind az 1 hetes, 1 havi flow adatok jelentős kiáramlás irányába mutattak a forintból (ez egybe is vágott a hazai deviza gyengülésével 318-ig). Ugyanakkor mi erre lehetőségként tekintettünk: a Fitch pozitív meglepetést hozó felminősítése nagyon támogatóan hatott a forintra, ami egyben meg tudta fordítani a flow-t is és amikor bejelentették 315 környékén, hogy a kamatvágási ciklus is véget ért mi magunk is beültünk a forint long pozícióba.

A piaci hangulat ekkor még negatívabb volt és hosszú távon is az az általános várakozás, hogy a Jegybank nem fogja hagyni jelentősen erősödni a forintot, mindez pedig inkább a forint ellen szól.

Összességében azonban elmondhatjuk, hogy 315 környékén minden adott volt egy forint long mellett: támogató makró, enyhén támogató értékeltség, 318-ról leforduló pozitív momentum/jó technikai szintek és a pozícionáltságban levő tér az erősödésre. Ezzel szemben “csak” a negatívabb szentiment állt, várakozásunk azonban az volt, hogy a Jegybank ha lép is újra, az még nem most, nem 315-nél lesz.

A forint long jó taktikai pozíciónak bizonyult, tegnap azonban a 310-es szinteket közelítve le is zártuk. Miért, mi változott azóta?

Ha a fenti ábrákra nézünk, akkor láthatjuk, hogy nagyon fontos technikai szintekhez értünk: a 310 és lejjebb a 308,6 kő kemény ellenállás szintek. Ráadásul itt van az 5 éves heti chart 100 napos mozgóátlaga is, mi több rövid távon kicsit túlvetté is vált a forint:

És a flow is jelentőset fordult:

Ehhez pedig társult egy, a vártnál gyengébb inflációs adat, illetve a moentáris eszköztár újabb finomhangolásának lehetősége.

Apró betűs rész: a fenti írás nem minősül befektetési ajánlásnak, értelemszerűen nem fedheti le az összes forgatókönyvet, egyszerűen csak a szerző saját, jelen információk alapján kialakított pillanatnyi véleményét tükrözi. Mindez a bejövő információk függvényében drasztikusan változhat.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

 

 

 

 

 

* Hozzájárulok, hogy az Aegon Alapkezelő a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.